Váratlan döntés: kiengedték a börtönből a győri tanárkéselő diákot

Váratlan döntés: kiengedték a börtönből a győri tanárkéselő diákot

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 28. 09:10
A 17 éves fiút könnyek között ölelte magához édesanyja, amikor kiengedték a fiatalt a börtönből.
Bors

Mint arról a Bors beszámolt, a példásan tanuló H. András hármas osztályzatot kapott, ezért fizikaórán kiment a tanári asztalhoz – azzal az indokkal, hogy a füzetében akar mutatni valamit –, majd az 51 éves nő mögé állt, és az apjától kapott zsebkésével hátba szúrta. Miután B.-né N. Mónika a földre került, a fiatalkorú fölé guggolva többször megpróbálta megszúrni. A nő a karjait maga elé tartva próbált védekezni. A tanuló csak akkor hagyta abba a támadást, miután egyik osztálytársa kivette a kezéből a fegyvert.

András akár meg is ölhette volna tanárnőjét, a nyomozás során pedig megállapították, hogy előre kitervelte a késelést. A tanárnő ennek ellenére, nem szeretné, hogy a fiú börtönbe kerüljön és megbocsájtott neki. 

– Védencem azt mondta, ez élete legnagyobb meglepetése, legboldogabb napja. El sem hitte, mivel erre nem is lehetett számítani. Én magam sem biztattam volna azzal, hogy pár héttel a letartóztatás meghosszabbítása után egyszer csak kint lesz a szabad levegőn – mondta dr. Faragó Péter a fiatal ügyvédje.

Dr. Gál Katalin ügyészségi szóvivő a Blikknek megerősítette, hogy valóban teljesen eltérő döntés született most a törvényszéken, elsőfokú döntéstől, mert úgy látták, a szökés és elrejtőzés veszélye – ha fennáll is – bűnügyi felügyelettel kiküszöbölhető. Azt az indokot pedig, hogy az eljárást megnehezítheti a diák, ha szabadlábon védekezik, a törvényszék nem látta alaposnak.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.