Ügyes: koronavírusból lett dollármilliárdos a professzor

Ügyes: koronavírusból lett dollármilliárdos a professzor

befektetés
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 23. 22:00
Egyetlen befektetés 160-szoros pénzt hozott számára.
Bors

Timothy Springer a legújabb dollármilliárdos, miután korai befektetőként szállt be egy olyan gyógyszercégbe, amely most egy koronavírus elleni vakcinát fejleszt. A 72 éves Timothy Springer professzornak saját kutatólaboratóriuma van a Harvard Egyetemen, ahol elsősorban biológiai és molekuláris statisztikával foglalkozik.

A férfi 1999-ben vásárolta fel a Millenium Pharmaceuticals nevű vállalatot 100 millió dollárért (33,2 milliárd forint), tehát azt nem lehet mondani, hogy ne lett volna már eddig is vagyonos. Springer nemrég 5 millió dollárral (1,6 milliárd forint) szállt be a 2018 óta az amerikai tőzsdén is szereplő Moderna biotechnológiai vállalatba és ez a befektetése eddig a Bloomberg szerint 17 000 százalékos hozamot produkált, üzletrésze pedig mára 800 millió dollárt (265 milliárd forintot) ér.

A Moderna az egyik első azon cégek között, amely embereken tesztelheti majd a leendő koronavírus vakcinát. Az USA szövetségi kormánya a múlt héten jelentette be, hogy 400 millió dollárt (132 milliárd forintot) fizet a cégnek az mRNA-1273 vakcina fejlesztéséért, ami már az év vége előtt elérheti a tesztelés utolsó szakaszát, ha sikeresen szerepel a próbákon.

Springer egy 2018-ban vele készült interjúban azt mondta, hogy vagyona már több mint elég számára és nem érzi a szükségét, hogy több pénzt keressen. Miközben éli az akadémiai életet, a legjobb barátai professzorok, és egyáltalán nem hozza lázba a fényűző élet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.