A brit egészségügyi hatóságok arra figyelmeztetik az orvosokat, hogy egyre több gyereknél merül fel rendszeres gyulladásos állapot, ami összeköthető a koronavírussal, írja a Guardian és a Daily Mail. A hasfájással és szívproblémákkal járó, nagy valószínűséggel halálos megbetegedéssel kapcsolatban a brit Országos Egészségügyi Szolgálat (NHS) arra kérte az ország orvosait, hogy azonnal küldjék kórházba azokat a gyerekeket, akiket ezzel diagnosztizáltak.
A szakemberek arra figyelemeztetnek, hogy az elmúlt három hétben egyre több gyereknél mutatták ki ezt a gyulladásos állapotot, és néhányuknak azonnal orvosi segítségre volt szüksége. A tünetek között szerepel a hasi fájdalom, gyomor- és bélrendszeri problémák, a szívgyulladás, illetve a toxikus sokk szindróma és az atipikus Kawasaki-kór, a beteg gyerekek vérképe pedig nagyon hasonlít a súlyos, COVID-19-ben szenvedő gyerekére.
A betegség egyes esetekben annyira súlyossá vált, hogy több gyermeket intenzív osztályon kellett kezelni, legalább egy beteg pedig lélegeztetésre is szorult. Egyelőre nem lehet tudni a betegek pontos számát, és bár az NHS minden orvost tájékoztatott a létezéséről, sietve közölték, hogy ettől függetlenül a gyerekek körében felfedezett, a koronavírushoz kapcsolódó komplikáció továbbra is nagyon ritka. Az új betegséget egyaránt diagnosztizálták koronavírusos, illetve nem koronavírusos gyerekeknél, de arra utaló bizonyítékot is találtak, hogy a koronavírus megelőzheti ezt a szindrómát.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.