Aktuális

Linczényiék gondja: hol szülessen a baba?

Bors

Létrehozva: 2020.04.08.

Az esetleges járványveszélytől félve,  a Hungary’s Got Talent zsűritagjaként ismertté vált Linczényi Márkónak  és várandós párjának, Katának dilemmát okoz, hogy kórházban vagy otthonukban segítsék világra első gyermeküket. Egyelőre még maguk sem tudják, mitévők legyenek, noha jelenleg inkább az utóbbit tartják jobb döntésnek. Az Antilope Kid zenekar 36 éves énekese vetette fel először az otthonszülés ötletét. Később pedig a leendő édesanya is megbarátkozott a gondolattal, hisz egyikük sem akar le­mon­dani az apás szülés örömei­ről. Ettől függetlenül még mind a kettőjükben sok kérdés maradt.

– Felmerült, hogy itthon fogunk szülni. Kata először ódzkodott a gondolattól, aztán ahogyan egyre jobban terjedt a vírus, egyre inkább leterheltek lettek a kórházak, benne is felmerült, hogy valószínűleg sehol máshol nem lenne nagyobb biztonságban, mint az otthonunkban, mellettem – hangsúlyozta a Bors érdeklődésére Linczényi Márkó.

– Alaposan utánajártunk mindennek, szeretnénk felkészülni minden eshetőségre, s lehet, hogy inkább vállalnánk ezeknek a kockázat, mintsem besétáljunk egy olyan intézménybe ahol hemzsegnek a betegek, és még a párom sem érzi biztonságban magát. Katának mellettem a helye, én vagyok a legfőbb támasza, a közelemben nyugszik meg. Relaxációs gyakorlatokat és speciális masszázst végzünk, amit a terhestanfolyamon tanultunk. Együtt szeretnénk megbirkózni mindennel, mint ahogyan a gyermekünk születésének örömét is közösen szeretnénk átélni – fűzte hozzá az énekes, aki úgy érzi, lélekben mindenre felkészült, gyakorlatot pedig úgyis az idő múlásával fog szerezni.

– Rengeteg könyvet olvasok, gyereknevelésről, a magzat fejlődéséről, a csecsemők agyáról, úgyhogy készen állok mindenre, igaz, a bébiöböl és a bébifészek közötti különbség még most sem értem, de ezeket még van is időm megtanulni. Most az a legfontosabb, hogy biztonságban tudjam Katát és a születendő gyermeküket még ebben a vérzivataros időszakban is – közölte Márkó.

A TV2 #maradjotthon című műsorát április 24-ig láthatják a nézők. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085749_auto_resized.png
origo.hu

Kiderült, ekkor lép be Franciaország a háborúba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090947_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Sírjál, majd elmegy a tejed!", reagált Magyar Péter, amikor Varga Judit kétségbeesésében sírt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711669214
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092055_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ti melyik oldalatokon aludtok? Komoly veszélyeket rejt a legnépszerűbb póz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711669214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/exuIu_AbRG4eF0Q92vXzfxtL7aSxQ846EekyWfb8AfM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2NjZjZhNTEwNTUxODRiNDJhYmFiMGQ2MDY1NzMzMmIy.jpg
tragédia

"Az apja rögtön a vízbe ugrott, én hívtam a mentőket" - Megszólaltak a Kecskeméten vízbe fulladt Andorka szülei