A tocilizumabbal végzett kezelés jelentősen lecsökkentette az lélegeztetőgépre szorulók és az elhunytak arányát azokhoz képest, aki a hagyományos kezelést kapták - közölték a párizsi szakemberek. Azt is jelezték, hogy az első komparatív kísérlettről van szó, amely bebizonyította a kezelés klinikai hatékonyságát a súlyos gyulladásban szenvedő Covid-19-es betegek esetében.
Az eredményeket a kísérletet végző párizsi orvosok néhány héten belül teszik közzé egy tudományos lapban. A párizsi közkórházak igazgatósága ugyanakkor "közegészségügyi megfontolásokból" az eredmények nyilvánosságra hozatala mellett döntött, miután az egész világot érinti a járvány. Az eredményeket a francia egészségügyi hatóságokhoz, valamint az Egészségügyi Világszervezethez (WHO) is eljuttatták.
A Roche gyógyszergyár által forgalmazott tocilizumabot eredetileg artritiszes betegek kezelésére használjak. A szer az immunrendszer válaszreakcióit befolyásolja, gátolja az immunrendszer működéséért felelős egyik fehérje receptorát. Sok Covid-19-es beteg olyan eltúlzott immunválasz (citokinvihar) miatt hal meg, amely a beteg szerveit, elsősorban a tüdőt, a szívet és a vesét fenyegeti. A tocilizumab a remények szerint ilyen immungátló szer lehet a Covid-19 súlyosabb eseteiben.
A klinikai kísérletet 13 párizsi közkórházban 129 olyan koronavírusos betegen végezték el, akik súlyos tüdőgyulladásban szenvedtek és oxigénellátásra szorultak. A fertőzötteknek csak alig 5-10 százaléka tartozik ebbe a profilba, de ők azok, akiknél a legjelentősebb a kockázata annak, hogy lélegeztetőgépre is szükségük lehet vagy pedig belehalnak a betegségbe - mondta Xavier Mariette, a tanulmány egyik szerzője a francia hírügynökségnek.
A kísérletben résztvevők fele egy vagy két tocilizumab-injekciót kapott a hagyományos kezelésen (oxigén, antibiotikumok, véralvadásgátlók) kívül, míg a többiek kizárólag a standard kezelést kapták. Két hétig tartották megfigyelés alatt őket az első eredmények érdekében, és azóta is megfigyelik őket a következtetések megerősítésére. A kutatók szerint eddig egyiküknél sem jelentkeztek olyan mellékhatások, amelyek a tocilizumabnak lennének betudhatók - hangsúlyozta Xavier Mariette.
A tocilizumab ára jelenleg 800 euró injekciónként, ami nagyon jelentős, de olcsóbb, mint egynapi kórházi ellátás egy intenzív osztályon - hívta fel a figyelmet a párizsi közkórházak igazgatósága.
* * *
A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.