Thai hölgyekkel csoportosultak
Kik lehetnek ők, mikor és hogyan hozzák őket haza Thaiföldről, Phuket városából? Erre kíváncsi most sok ukrán polgár egy tegnapi hír miatt. Mint kiderült ugyanis, három honfitársuk – brit, amerikai, ausztrál turisták, no és öt thai hölgy társaságában – akkora bulit csapott egy ház tetőterén, hogy a szomszédok kihívták a rendőrséget. Tizennégy embert vettek őrizetbe, a vád ellenük elsősorban a kijárási és csoportosulási tilalom megsértése – Phuketen este nyolctól hajnali háromig tart a kijárási tilalom a koronavírus-járvány miatt –, de találtak náluk némi marihuánát és kokaint is.
Szlovák vita: leállás vagy lassítás?
Az ország teljes „lekapcsolása”, vagyis egy néhány hetes rendkívüli állapot bevezetése lenne a koronavírus miatt térdre kényszerülő gazdaság újraindításának leggyorsabb módja – jelentette ki Igor Matovic. A szlovák miniszterelnök szerint, ha a kór ellenszerét hamarabb nem fejlesztik ki, akkor lehet, hogy az ország egy év múlva is korlátozó intézkedések közepette kell éljen. „Ez pedig hosszú távon a gazdaság halála” – tette hozzá.
Csakhogy a kormányfő felvetését máris elutasította Richard Sulík gazdasági miniszter: „Amíg nem történik valami rendkívüli – mint például Olaszországban, ahol ezer ember hal meg naponta –, addig ellenzem az ilyen, a gazdaságot likvidáló kísérleteket” – mondta Sulík.
Szlovákiában egyébként szerdáig 400 embernél diagnosztizálták a Covid-19 kórokozóját.
Éjszaka sétálhatnak a szerb kutyások
Meghosszabbították a kijárási tilalmat Szerbiában, ezentúl szombaton 13 órától hétfő hajnali 5 óráig tilos az utcára lépni, és az új típusú koronavírus-járvány megfékezése érdekében megtiltották azt is, hogy kettőnél több ember gyűljön össze egy helyen. Hétköznapokon továbbra is 17 és reggel 5 óra között van kijárási tilalom. A kutyatulajdonosok azonban este tizenegy és hajnali egy óra között megsétáltathatják kedvenceiket. A legfrissebb adatok szerint Szerbiában egy nap alatt 1060-ról 1171-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. A hétmillió lakosú országban eddig 31-en haltak bele a Covid-19 betegségbe.
Két hónapja tombol a vírus Ausztriában
Hihetetlen, de igaz: Ausztriában már február ötödikén megjelent a fertőzés. Bizonyított, hogy e napon egy svájci pincérnő már tapasztalta magán a tüneteket, de csak hetekkel később fordult orvoshoz. Ausztriában egyébként mostanra csökkent a koronavírus-fertőzés terjedésének mértéke – jelentette be Rudolf Anschober egészségügyi miniszter csütörtökön egy bécsi sajtótájékoztatón. A fertőzöttek számának növekedési mértéke a kezdeti 35-40 százalékról naponta átlagosan 5,66 százalékra csökkent.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.