Aktuális

Fővárosi Törvényszék szerint jogszerűen utasították ki a 13 iráni diákot az országból

MTI

2020. április 10. péntek 08:38

Jogszerűen döntött a koronavírus-fertőzés miatt karanténba helyezett iráni diákok kiutasításáról az idegenrendészeti hatóság a Fővárosi Törvényszék megítélése szerint.

A törvényszéknek az MTI-hez csütörtökön késő este eljuttatott közleményében azt írták, hogy elutasították a hallgatók keresetét. Felidézték, hogy a rendőrség járványügyi szabályszegés vétségének gyanúja miatt indított büntetőeljárást az iráni diákok ellen.

A rendőrség javaslatára az idegenrendészeti hatóság a hallgatókat kiutasította az Európai Unió tagállamainak területéről Iránba, és velük szemben hároméves időtartamra beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el.

Szerdán hozott ítéleteiben a Fővárosi Törvényszék kimondta, hogy a rendvédelmi szerv kiutasításra vonatkozó javaslatát az idegenrendészeti hatóságnak - a törvény szerint - kötelezően figyelembe kellett vennie.

A törvény indokolása egyértelművé teszi, hogy a rendvédelmi szervek által tett javaslatot az idegenrendészeti hatóság semmilyen elemében, sem a javaslat tényében, sem a beutazási és tartózkodási tilalom időtartama tekintetében nem vizsgálhatja felül. Azaz, a perbeli ügyekben is a rendőrségi javaslat kötötte az idegenrendészeti hatóságot, attól eltérni nem lehetett.

A törvényszék ugyanakkor arra is rámutatott, hogy a büntetőeljárás elkülönül az idegenrendészeti hatóság eljárásától, így a büntetőeljárás lehetséges kimenetele nem érinti az idegenrendészeti hatóság döntésének jogszerűségét. A Fővárosi Törvényszék álláspontja szerint az iráni diákok esetében nem érvényesül úgynevezett visszaküldési tilalom.

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint humanitárius okok - amelyek közé a világjárvány és az egészségügyi ellátás helyzete is tartozik - csak abban az esetben alapozzák meg az embertelen bánásmód valós veszélye miatti visszaküldési tilalmat, ha halálos betegség végstádiumában lévő, korábbi stádiumú vagy súlyos szenvedést okozó egyéb komoly betegségekben szenvedő emberek nem kapnának megfelelő orvosi ellátást a visszaküldés célországában.

A törvényszék kiemelte, hogy a koronavírus okozta megbetegedés világjárvánnyá szélesedett, és a tudomány mai állása szerint sehol sincs rá gyógymód.
Az nem valószínűsíthető, hogy az iráni diákok - még ha meg is fertőződnének - szenvedésük olyan enyhítésére szorulnának, amit hazájukban ne lehetne elérni - olvasható a közleményben.

A 13 iráni egyetemistát azért utasították ki, mert a Dél-pesti Centrumkórházban engedély és védőruházat nélkül elhagyták a számukra kijelölt szobát, hangosan elégedetlenkedtek, agresszíven léptek fel az egészségügyi dolgozókkal szemben, utasításaiknak pedig nem tettek eleget.
 

További cikkek

NASA

Döbbenetes felfedezést tett a NASA: Ez derült ki a Halálcsillag mélyéről

TRAGÉIDA

„Soha nem felejtem el a gázolaj szagát”- Kilencen haltak meg az M7-esen történt buszbalesetben

Ez is érdekelhet

life.hu

Megdöbbentő dolog derült ki a Covid-oltásokról: sok esetben ez okozza a mellékhatásokat

borsonline.hu

Belehalt a 22 éves Alex, hogy megpróbált megmenteni egy öngyilkos lányt

origo.hu

Az ország, ahol annyira drága a sertéshús, hogy inkább krokodilt esznek

hirtv.hu

Holtan találtak egy 21 éves diáklányt a fürdőszobában

vaol.hu

Szarvascsordát gázolt a Szombathelyre tartó vonat Büknél

mindmegette.hu

13 isteni és villámgyors fánk, amit meg kell sütnöd farsangkor

origo.hu

Soha nem tettek még annyi pénzt az űriparba, mint tavaly

nemzetisport.hu

Afrika-kupa: Stopiráék kettős emberhátrányban búcsúztak

ripost.hu

Ez mindent megváltoztat: súlyos bejelentést tett Szlávik János az omikronnal kapcsolatban

origo.hu

Nyomozások és házkutatások a momentumos Cseh Katalin milliárdos korrupciós ügyében