Digitális oktatás közben véletlenül pornót vetítettek a gyerekeknek

Digitális oktatás közben véletlenül pornót vetítettek a gyerekeknek

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 14. 20:45
Bors

A koronavírus-járvány kitörése óta világszerte a digitális oktatással próbálják a gyerekeket tanítani, de sajnos az eddig még nem bejáratott módszernek is akadnak kisebb szépséghibái. 

Az oroszországi Szaratovban a 95-ös számú iskola diákjai láthattak valami olyat tanulás közben, aminek nem sok köze volt a tananyaghoz. Erről egy diák anyukája beszélt a Verszija Szaratov hírügynökségnek. Elmondta, hogy a gyereke már többször belefutott felnőttfilmekbe a digitális oktatás közben, orosz nyelv és irodalom, illetve a matematikaórája alatt. Szakértők szerint a Zoom nevű felület, amin keresztül a konferenciahívások zajlanak, lehetővé teszi az illetéktelenek számára, hogy beavatkozzanak a folyamatban lévő kommunikációba.

Az iskola már korábban is találkozott ezzel a problémával, dolgoznak rajta, hogy többet ne fordulhasson elő, de egyelőre még próbálják felderíteni, hogy honnan jöhettek a támadások.

(via 24.hu)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.