Autóból áldották a papok híveiket

Autóból áldották a papok híveiket

pap
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 14. 14:00
Kabrióból szentelő atya és autó tetejére rögzített Oltáriszentség, a koronavírus miatt kialakult rendkívüli helyzetben a papoknak is kreatívnak kellett lenniük, hogy el tudjanak jutni híveikhez.
Bors

– 56 kilométert utazott az Oltáriszentség Idén Krisztus ment a híveihez – kezdte a Borsnak Wilheim Péter, az Üröm Szent György Vértanú és Pilisborosjenő Szent Vid a 14 Segítőszent Plébánia plébánosa.

A jelenlegi helyzetre való tekintettel Péter atya különleges meglepetéssel kedveskedett híveinek, magával a Feltámadt Úrral járta körbe a környező városokat, hogy örömet szerezzen az otthon lévő embereknek.

– Nagyszombat estéjén mindig egy körmenettel zárul a szertartás, de idén erre nem volt lehetőségünk. Ekkor arra gondoltam, hogy az Oltáriszentséggel egy autóra erősítve járjuk körbe először Pilisborosjenő, majd Üröm utcáit. Előre lehetett jelentkezni, hogy hol várják híveink a körmenetet, így raktuk össze az útvonalat. Este nyolc órakor indultunk, és majdnem éj­félkor értünk vissza, 56 kilométert tettünk meg összesen – mondja az atya, aki tettével erőt és re­ménységet adott a kiálló, házuk előtt térdelő, várakozó és az ablakokból néző embereknek.

Mint mondja, még a nem hívő lakosok is visszajeleztek, hogy mennyire tetszett nekik a gyönyörű szertartás. Kabrióból szentelte meg a kihelyezett kosarakat Nem maradtak ételszentelés nélkül a hívők Balatonlellén, Balatonbogláron és Látrány utcáin, hiszen egészen egyedi módon, egy kabrióval érkezett hozzájuk Balatonlelle plébánosa, miután megtartotta a reggeli imádságot a templomban.

– Igazából szerettem volna valamilyen módot találni arra, hogy ne maradjon el az ételszentelés idén sem. Tudtam, hogy egy nyitott jármű lenne erre a legalkalmasabb, így a barátaim segítségével hozzájutottam egy nyitott tetejű autóhoz, amit erre a célra használhattam – mondja a Borsnak Szent Imre atya.

Az emberek Isten utáni éhsége abban is megnyilvánul, hogy várják az áldást, sokan helyezték ki ételüket, hogy a szentelt vízzel megáldhassa azokat.

– A települések főbb utcáin haladtunk végig. Rengetegen voltak, volt, aki kimerészkedett a kapuba, de sokan akasztották ki a kerítésre vagy egy oszlop tetejére a kosaraikat – mondja az atya.

Térden állva imádkozva fogadták az atyát Mogyoródon is megható kép tárult a szem elé, a hívők térden állva, imádkozva fogadták Miklós atyát, aki egy autóval vitte körbe az Oltáriszentséget, és megáldotta a város összes lakóját.

– Ez a húsvét olyan, mint az apostoloké – mondta Miklós atya a Mogyoród Mának adott interjújában, arra utalva, hogy János kivételével az összes tanítvány bezárkózott, amikor Jézust ke­resztre feszítették.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.