Arcpajzsokat nyomtat a pár

Arcpajzsokat nyomtat a pár

arc
PUBLIKÁLÁS: 2020. április 21. 20:45
Hu-Zo

Mindenki a járvány hőse, aki a maga tudását hozzáadja a vírus elleni védekezéshez. Ilyen hős Oros Tamás és felesége is, akik 3D nyomtatójukkal arcpajzsokat készítenek a frontvonalon harcolóknak.

3D A szájmaszk mellett plexi védőpajzsot is viselnek a koronavírussal fertőzöttekkel foglalkozók. A kisújszállási Oros Tamás, aki korábban gravírozással készített ajándéktárgyakat, nemrég úgy döntött, hogy repertoárját 3D nyomtatóval készített tárgyakkal is bővíti, amihez gépet is beszerzett.

– A legszebb termék, amit ezzel készíteni tudtam, egy belülről megvilágított 10 centiméteres arcképes Hold volt, ennek az elkészítése 20 óráig tartott - mesélte a Borsnak Tamás. Volt is rá kereslet, de a vírus leállította a megrendeléseket.

– Az alapanyag, a műanyag szál ha sokáig áll, akkor tönkremegy, és használhatatlanná válik. Amikor a feleségem olvasta egy szolnoki fiatalember felhívását, hogy 3D-s nyomtatóval rendelkezőket keres, felvettük vele a kapcsolatot, és úgy döntöttünk, hogy a megsemmisítés helyett arcpajzsokhoz szükséges fejpántokat fogunk készíteni. Már mindhárom gépemet erre állítottam rá, és március 28-a óta körülbelül 200 darab el is készült, amiket folyamatosan tovább adok az igénylőknek: orvosi rendelőknek, kórházaknak, helyi szociális otthonoknak, rendőrkapitányságoknak - mondta Tamás.

Egy pánt elkészítése 3 óra 48 perc, és a gép reggeltől hajnalig megy. A pajzshoz szükséges plexi előlapot is ő készíti, de az már egyszerű kivágással készül és az csak néhány perc, a rögzítő gumi pedig nem több pár másodpercnél.

– A részek egymástól külön választhatók, így a tisztításuk, a fertőtlenítésük is könnyű: mosható, áztatható, vagyis használat után ezeket nem kell kidobni - tette hozzá Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.