Aktuális

A vírus elleni harcra ajánlották vérüket a hazai sportolók

K. V.

Létrehozva: 2020.04.30.

A koronavírus-betegségből felgyógyult élsportolók ajánlották fel a vérplazmájukat a fertőzöttek kezeléséhez csütörtök délelőtt a Testnevelési Egyetemen.

Olyan kiválóságok adtak vért, mint a világbajnok úszó, Kapás Boglárka vagy a vb-bronzérmes Kozma Dominik, míg a birkózóválogatott tagjait tesztelésnek vetették alá, de ők is jelezték, ha alkalmasak a plazmaadásra, akkor készek segíteni. 

Az úszóknál nemcsak azt vizsgálták, termel-e ellenanyagot a szervezetük, hanem azt is nézték, védet­tek-e a vírus ellen. Nem kell-e attól tar­tani, hogy újra megfertőződnek. 

– Egy percit sem gondolkodtam azon, hogy felajánljam a vérplazmámat, hiszen ha segíteni tudok, akkor megteszem. Arra buzdítok másokat is, hogy cselekedjenek így – mondta a Borsnak Kapás Boglárka. 

Az olimpiai ezüstérmes birkózótól, Lőrincz Tamástól garat- és vérmintát is vettek, hogy kiderüljön, átesett-e a fertőzésen. 

– Két-három napnak kell eltelnie, mire megtudjuk az eredményt. Bízom benne, hogy tünetmentesen legyőztem a betegséget, mert akkor tudunk olyan embereken segíteni, akik nehezebben birkóznak meg a kórral – fogalmazott a Borsnak az idősebbik Lőrincz. Hozzátette: felesége és két gyermeke is jól van, és bízik benne, hogy elkerüli őket a vírus. 

A kutatócsoport az [email protected] e-mail címen vagy a 06-70-363-87-68-as telefonszámon várja a gyógyult koronavírus-fertőzöttek jelentkezését. A szakemberek hangsúlyozták, hogy a donorokat az Operatív Törzs segítségével a vérplazma-adás helyszínére szállítják, maga a vérplazmavétel pedig jóval kisebb megterhelést jelent, mint a véradás. 

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek