Udvaros elnémult Robert De Niro mellett

Ennyi csodálatos művész együtt. Volt már ilyen, mint a Zárójelentésben?

Volt már sok boldog időszak, színházi próbaidőszakok és forgatások, de kétségtelen, hogy ez ritka. A premiervetítés után nem győztük egymást ölelgetni, hogy de jó vagy.

Fantasztikus alakítások vannak a filmben, ami nem véletlen. István a legjobb szerep­osztást állította össze. Felhívott, hogy szeretne filmet csinálni, írt egy forgatókönyvet, és rám gondolt. 

Körbetáncolta a szobát örömében?

Vérmérséklet kérdése, ki hogyan örül. Felsorolhatnék jelzőket, varázslatos, csodálatos, de minek? Azzal, hogy felhív Szabó István, és azt mondja: Dorottya, magára gondoltam, azzal mindent elmondtam.

Mit szólt ahhoz, Klaus Maria Brandauer a partnere?

Már dolgoztam vele a Redl ezredesben, nem voltunk ismeretlenek egymásnak. Ismerem a munkamódszerérét. Nagyon aktív, fel­készült, próbák közben is improvizál, gondolkodik. Olyan színész, aki mellett érdemes résen lenni, mert állandó impulzusokat kapsz tőle. Nem bemagolja a szöveget, elképzel valamit, és úgy játssza, hanem nagyon figyel a partnerre is. Óriási színész.

Emlékezett önre?

Persze.

A Zárójelentésben a feleségét játssza?

Igen. Nyugdíjazzák, megszűnik az osztály, ahol főorvos volt. Úgy dönt, hogy elmegy a szülőfalujába, ahol az édesapja körorvos volt. A házasságunk ettől nem szakad meg, két mélyen összetartozó emberről szól.

Erről a Csók, Anyu! jut eszembe, az a film, amiért Moszkvában  megkapta a legjobb női alakítás díját.

De Nirótól vehettem át, ő volt a zsűrielnök.

Emlékszik, milyen volt?

Hogy ne emlékeznék! Ijesztő. Robert De Nirót a legnagyobb filmszínésznek tartottam akkor, és azóta is. Hogy nekem végig kell menni azon a rettenetesen nagy színpadon, kezet rázni vele, átvenni a díjat… Azt képzeltem, nem jutok el hozzá.

Persze sikerült, átadta a díjat, és rámutatott a mikrofonra, hogy beszéljek.

Mit mondott?

Akkoriban még egy fesztiválra utazó színészt nem vett körül menedzsment. Nem volt mellettem senki, aki segített volna, még egy tolmács sem. Nem úgy, mint ma, amikor ha fesztiválra megy valaki, akkor egy csapat segíti. Ott teljesen egyedül voltam.

Amikor rámutatott a mikrofonra, csak rémülten ráztam a fejem, hogy nem, köszönöm, nem. Képzelje el, mellettem állt Federico Fellini, a nézőtéren ott ült Nastassja Kinski, Gabriel García Márquez és még sorolhatnám ezeket az óriási neveket. Ijesztő volt. Arra már nem emlékszem, hogy jutottam le a színpadról, valahová nyilván visszaültem.

Arra emlékszem, hogy  Frederico Fellini mellett álltam, mert ő is kapott egy díjat, mint a legjobb rendező. Mellette álltam, mint a legjobb színésznő. Álltunk a díjunkkal.

Ma is ugyanolyan gyönyörű, mint akkoriban. Hogyan csinálja?

Mindig meglepődöm ezen a kérdésen. Erre mit mondjak? Szerintem ha olyasmit csinálsz, amit szeretsz, és boldogan csinálod, az a titok. Ha olyanokkal dolgozom, mint  Szabó István, annál jobb nem történhet velem. Minden perce boldogság volt.