Orbán Viktor: nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első

Orbán Viktor: nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első

Orbán Viktor
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 05. 16:25
A budapesti Semmelweis Egyetem gyógyszerész-hallgatója mellett a gödöllői székhelyű Szent István Egyetem diákja az a másik iráni személy, aki koronavírus-fertőzéssel tartózkodik Magyarországon. A fertőzöttek a közelmúltban Iránban jártak, ahol az ottani új évet ünnepelték a családjukkal. 
MTI

A két iráni diák egyike saját maga jelentkezett tesztelésre, a másik érintetten pedig a jelentkező tünetek miatt végezték el a vírustesztet. Enyhe tüneteik vannak, lázuk nincs, kivizsgálásuk zajlik. Egyikük február 22-én, a másikuk 28-án érkezett Magyarországra.

Nincsenek anyagi gátak a küzdelemben

– Nekünk az emberélet, az emberek élete és biztonsága az első – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön, a koronavírus-fertőzés elleni védekezésért felelős operatív törzs ülése után tartott sajtótájékoztatón, hangsúlyozva: a vírus el­leni küzdelemnek anyagi gátja nem lesz Magyarországon.

A koronavírus egyszerre tud kárt tenni az emberéletben és a gazdaságban is: az első az emberélet, később pedig a gazdasági hatások felmérésével a pénzügyi szakemberek foglalkoznak majd – közölte.

A kormányfő kiemelte: az operatív törzs az emberéletek védelmével foglalkozik. Hangsúlyozta azt is, hogy a hatékony védekezés mindenkitől követel erőfeszítést. Magyarországon szinte mindenki bízik az orvosokban, ápolókban, a közegészségügyi szakemberek tekintélye nagy – mondta, hozzátéve, hogy a hatósági embe­rekre meglehetősen nehéz he­tek, de az is lehet, hogy hóna­pok várnak.

53 ezren már meggyógyultak

Az aktuális – szerda esti – adatokat ismertetve Orbán Viktor közölte: Magyarországon 2 fertőzött van, 24-en vannak karanténban, és 230 mintavétel van folyamatban. A világban az elhunyt betegek száma 3268, a fertőzötteké több mint 95 ezer, a gyógyultaké pedig meghaladta az 53 ezret. A magyarországi védekezés most az egyedi esetekre összpontosít – mondta, kifejtve: egyedi fertőzésekről akkor van szó, amikor gócpont még nincs. Csoportos esetekről akkor lehet beszélni, amikor gócpontok vannak, továbbá a legrosszabb, amikor tömegessé válnak az esetek.

A cél, hogy csak egyedi esetek legyenek – tette hozzá.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy az emberek biztonságérzete meggyengült, és csak akkor áll helyre, ha van vakcina a betegség megfékezésére. Jelenleg ilyen még nincs, de remélhetőleg mielőbb lesz. Hozzáfűzte: akkor lesz viszonylagos nyugalom, ha felfedezik a vakcinát és elérhető lesz mindenkinek. Azt is mondta: a kormánytól azt követeli meg a helyzet, hogy biztosítsa a védekezési munkához szükséges forrásokat, és „a vírus elleni küzdelemnek anyagi gátja, akadálya nem lesz”.

Orbán Viktor a politikai pártoktól önmérsékletet kért, úgy fogalmazott: az emberek védelme nem pártpolitikai ügy. Emellett együttműködést és megértést kért az emberektől is, ha azt tapasztalják, hogy a vírus elleni küzdelem kényelmetlenséggel is jár. Azt is kérte, ne bagatellizálják a helyzetet, de ne is keltsenek pánikot. Most a józan ész diktálja a szabályokat – jelentette ki.

A miniszterelnök beszélt továbbá arról, hogy legkésőbb kedden születik döntés arról, megtartják-e a március 15-ei nemzeti ünnepen a központi ünnepséget. Ha az európai helyzet romlik, akkor kedden lemondják a központi ünnepséget, ha viszont úgy látják, hogy erre nincs szükség, akkor nem – tudatta a kormányfő.

Rendkívüli takarítás a kollégiumokban

Az emberi erőforrások minisztere arról beszélt, hogy az iráni diákok mindketten párkapcsolatban élnek, egyikük párja várandós. Kásler Miklós kiemelte: ők is karantén alatt vannak. Úgy fogalmazott: élték a saját éle­tüket, a rendőrség pedig megpróbálja beazonosítani azokat, akikkel találkoztak.

– A szakemberek pontosan megpróbálják izolálni azt, hogy számszerűen hány emberrel találkozhattak, egyikük 15-16 találkozást jelölt meg. A diákok az üzemorvosnál jelentkeztek, egyiküknek már Iránban is voltak panaszai. Repülővel érkeztek, átestek a hőmérsékletvizsgálaton és a teszten is, akkor egyiküknél sem mutatott pozitív eredményt a vizsgálat – tájékoztatott a miniszter.

A Semmelweis Egyetem Hallgatói Önkormányzatának közleményéből kiderült, a hallgatójuk nem tartotta be az egyetem által kért kéthetes otthontartózkodást, pedig fertőzött országból érkezett. A hallgató egy hétig járt gyakorlatokra, egy 16 fős angol évfolyamra. Azok a hallgatók, akik kapcsolatban voltak a fertőzött személlyel, kötelező oktatási szünetüket fogják tölteni az óvintézkedések végett – a tudás elsajátításához szükséges oktatási anyagot, az egyetem interneten biztosítja ezen hallgatóknak.

– A megelőzés érdekében arra kértük a Kollégiumok Igazgatóságát, hogy minden kollégiumban rendeljenek el egy rendkívüli takarítást, fertőtlenítést. Korábban már minden kollégiumban kihelyezésre kerültek speciális kézfertőtlenítő szappanok – közölte Tri­polszky Bálint HÖK-alelnök. Hozzátéve: a következő hetekben gyakorib­bá és átfogóbbá válnak a fertőtlenítések.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.