Aktuális

Kínai szakértő: Legalább júniusig tarthat a koronavírus-járvány

MTI

Létrehozva: 2020.03.09.

Legalább júniusig tarthat az új típusú koronavírus-járvány terjedése világszerte Kína vezető légzőszervi betegségekkel foglalkozó szakértője szerint - adta hírül a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap internetes oldalán hétfőn.

Csung Nan-san, aki a 2002-2003-as súlyos akut légzőszervi szindróma-járvány (SARS-) idején is kulcsszerepet játszott Kínában a vírus terjedése elleni küzdelemben, előrejelzése alapján azt tanácsolta a hatóságoknak, hogy erősítsék meg az egészségügyi ellenőrzéseket a határátkelőkön, és vezessenek be karantén-intézkedéseket a járvány sújtotta területekről beutazóknak.

A naponta közölt hivatalos adatok alapján Kínában a december óta dúló járvány az utóbbi hetekben folyamatosan mérséklődik, ám az országban továbbra is szigorú óvintézkedések vannak életben annak kiküszöbölésére, hogy a vírus terjedése esetleg újabb lendületet vegyen. A járvány által súlyosan érintett országokból a Pekingbe utazóknak például az érkezésüket követő 14 napon át karanténban kell maradniuk.

Hétfőn a kínai egészségügyi hatóságok 40 újabb fertőzöttről számoltak be az ország szárazföldi területéről, ami a legalacsonyabb napi adat volt január 20. óta, amikor a Nemzeti Egészségügyi Bizottság elkezdte őket közzétenni. Az új esetek közül ráadásul mindössze négyet jelentettek a közép-kínai Vuhanon, vagyis a járvány eredeti kiindulópontján kívülről, ez a négy fertőzött pedig mind Iránból érkezett az északnyugat-kínai Kanszu tartományba. A külföldről érkező vírusfertőzöttek száma ezzel 67-re nőtt Kínában, ahol Vuhanon kívül második napja nem jelentettek belföldi fertőzést.

Az ország szárazföldi részén az összes fertőzött száma 80 753-ra nőtt vasárnap éjfélig, míg a halálos áldozatoké elérte a 3119-et. A betegek közül eddig csaknem 59 ezren gyógyultak meg, és mintegy 19 ezren állnak jelenleg is kezelés alatt, közülük több mint 5 ezer páciens állapota súlyos.

A január 23. óta lezárt, 11 milliós Vuhan nemzetközi repülőterének egy kiszivárgott felhívás alapján március 12-éig fel kell készülnie a légi forgalom újraindítására. Az interneten keringő dokumentum, amelyet a vuhani Tianho repülőteret is működtető társaság bocsátott ki, azt ugyan nem tisztázza, hogy pontosan mikorra tervezik a légi forgalom újraindítását a városban, de a társaság március 17-ét jelölte ki a felkészültségi szint ellenőrzésének dátumaként, így elképzelhető, hogy már a jövő héten enyhítések várhatóak a Vuhanra vonatkozó közlekedési tilalmakban. A városban az enyhébb tünetekkel küzdő betegek elkülönítésére és kezelésére kialakított 14 átmeneti kórház közül vasárnapig 11-et bezártak, miután az ott kezelt, több mint 12 ezer páciens zöme már gyógyultan távozhatott.

Hétfőn immár negyedik napja nem jelentettek új fertőzöttet Hupej tartomány egyéb részeiről a tartományi székhelyen, Vuhanon kívülről. Hupejben ezért már három megye csökkentette alacsony szintűre a készültségi fokozatát, aminek folytán ezeken a területeken újraindíthatták a termelést, kinyithattak a piacok és a gyógyszertárak, az éttermeknek pedig engedélyezték, hogy ismét megkezdjék a tevékenységüket, bár egyelőre csak házhozszállítással vehetnek fel rendelést.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17183879_auto_resized.jpg
origo.hu

Felismerhetetlen lett Tom Cruise barátnője, a Top Gun szőke bombázója

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714977911
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17179298_auto_resized.jpg
life.hu

Mókusszerűvé vált Jennifer Aniston arca: plasztikai sebész magyarázza el az okokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714977911
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184840_auto_resized.jpg
travelo.hu

Nem mindennapi látványt nyújtó luxus magángép landolt Debrecenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190701_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Volt, aki kétségbe vonta? Bombázó édesanya lett az egykori tinisztárból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat