Semmilyen rejtett betegsége nem volt annak a 16 éves lánynak, aki a koronavírus legfiatalabb halálos áldozata Franciaországban. Julie A. egy hete még enyhe köhögésre panaszkodott, szerdára pedig olyan súlyos légzési problémái lettek, hogy egy párizsi kórházba kellett szállítani.
– El kell felejtenünk, hogy ez a vírus csak az idősekre veszélyes – nyilatkozta a Le Parisiennek az elhunyt lány testvére, Manon. – Senki sincs biztonságban a koronavírussal szemben. Julie múlt héten még épp hogy csak köhögött, a hét végére azonban már rosszabbul lett, így hétfőn elmentünk a háziorvoshoz, ahol légzési zavart diagnosztizáltak nála – folytatta a gyászoló rokon.
Juliet hiába szállították már kedden a francia fővárosba, addig már válságos állapotban volt és az eszméletét is elvesztette.
– A tüdei összeomlottak, hiába tettek meg mindent az orvosok, már nem tudták felébreszteni. Nagyon durván és gyorsan történt minden, de sajnos már a jövőre kell gondolnunk, és arra, hogy ő már nincs közöttünk – mondta megtörve a francia lapnak Manon.
Az osztálytársai szerint mindig életvidám ifjú lányt hétfőn helyezik végső nyugalomra szülővárosában, a temeteésén is mindössze tíz ember vehet részt.
Julie, 16 ans, adolescente décédée du coronavirus : "Elle avait juste une toux"
Le Covid-19 peut s'attaquer à n'importe qui. Et la bouleversante histoire de Julie, 16 ans, vient malheureusement nous le rappeler. Cette adolescente pétillante, scolarisée dans un lycée de l'Essonne, a succombé dans la nuit de mardi à mercredi à une infection au nouveau coronavirus.
Franciaországban a hivatalos adatok szerint már 28 ezernél is több fertőzött van, több mint negyedük Párizs és elővárosai kórházaiban. Közülük 1300-an szorulnak intenzív ellátásra, a halálos áldozatok száma pedig 24 óra alatt 365-tel 1696-ra emelkedett. Jérome Salomon, az egészségügyi minisztérium járványügyi igazgatója ugyanakkor leszögezte, hogy eddig csak a kórházakban diagnosztizált betegek kerültek be az összesítésekbe, az otthonaikban lábadozók nem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.