Aktuális

Donald Trump: dolgoznak a vakcinán, egyelőre nem indokolt szükségállapot az Egyesült Államokban

MTI

Létrehozva: 2020.03.03.

A tudósok dolgoznak a koronavírus elleni vakcinán, "talán lesz gyógymód" - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn Washingtonban, a Fehér Házban újságíróknak.

A sajtóbeszélgetésen részt vett Mike Pence alelnök és Alex Azar, a humán erőforrásért és egészségügyért felelős tárca vezetője is.
Donald Trump kifejtette: egyelőre nem látja szükségesnek az országos egészségügyi szükségállapot kihirdetését a megbetegedések miatt, de nem zárta ki, hogy a közeljövőben ez is megtörténhet. Ismételten felkészültnek mondta a kormányzatot az esetleges járvány elleni küzdelemre.

Az elnök elmondta: a kormány még mindig fontolgatja utazási korlátozások bevezetését egyes, a vírusfertőzés által nagyobb mértékben érintett országokból, de nem nevezte meg, mely országok lennének ezek.

Mike Pence, aki a koronavírus elleni országos küzdelmet koordinálja, arról tájékoztatott, hogy telefonon egyeztetnek valamennyi amerikai tagállam kormányzójával, és kapcsolatban állnak a légitársaságokkal, valamint üdülőhajókat működtető vállalatokkal is.

Az alelnök úgy vélekedett, hogy nyárig vagy ősz elejéig rendelkezésre állhat az új típusú koronavírussal fertőzött betegek gyógymódja is. A sajtóbeszélgetés után Donald Trump és kormányzatának néhány tagja 10 gyógyszergyár vezetőivel találkozott a Fehér Házban.

A New York-i székhelyű Pfizer gyógyszergyár még a találkozó előtt bejelentette: találtak egy olyan összetevőt, amelynek köszönhetően hamarosan, néhány hónapon belül készen lehet a vírus elleni oltás.

Hétfői sajtóértekezletén a Pentagonban Mark Milley tábornok, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának vezetője a többi között arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok katonai laboratóriumaiban is serény kutatómunka folyik a vírus elleni vakcina kifejlesztése érdekében.

Az új koronavírus Kínában jelent meg decemberben, és a fertőzések zöme jelenleg is ott összpontosul. Kínában már több mint 80 ezer ember megfertőződését regisztráltak a hatóságok, a halálos áldozatok száma megközelíti a 3 ezret.

Az Egyesült Államokban hétfőn az északnyugati Washington államban hat halálos esetet és szerte az országban több új koronavírusos fertőzést jeleztek. Például Kaliforniában 20, Washington államban 19, New Hampshire-ben egy újabb megbetegedést diagnosztizáltak.

Washington állam kormányzója, Jay Inslee arra intette honfitársait, hogy ha tehetik, ne mozduljanak ki otthonról. Greg Abbott texasi kormányzó nyilatkozatban kárhoztatta az országos járványügyi és betegségmegelőzési központot (CDC), mert kezelés nélkül elengedett egy olyan pácienst, akinél a vírusszűrés pozitív lett.

A CDC adatai szerint az országban jelenleg összesen 102 új beteg van, köztük 48-an külföldről tértek haza.

***

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek