A koronavírus miatt siketült meg egy fiatal amerikai lány

A koronavírus miatt siketült meg egy fiatal amerikai lány

megsüketült
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 24. 17:00
Bors

A koronavírus miatt siketült meg, állítja egy amerikai nő, aki nem régen tért haza Olaszországból. 

A március elején Olaszországban tartózkodó 20 éves Julia Buscagliát enyhe láz kezdte gyötörni és köhögött is, de egyáltalán nem vélt felfedezni magán olyan tünetet, ami a koronavírusra adhatott volna gyanút. Március harmadikán azonban arra ébredt, hogy nem hall semmit. Másnap indult vissza New Yorkba, és minden gond nélkül sikerült is felszállni a repülőre. 

Hazaérkezése után önkéntes karanténba vonult, ám hallása nem jött vissza, ezért felkereste a háziorvosát. Elmondta, hogy Olaszországban járt, de az orvos inkább egy egyszerű megfázásra gyanakodott ami ráment Buscaglia fülére, mint a rettegett vírusra. A lány ugyanis még mindig nem mutatott semmilyen jellemző tünetet. 

Végül Buscaglia elment egy másik orvoshoz, aki március 13-án elvégeztette rajta a tesztet, ami pozitív lett. 

A lány alig akarta elhinni, hogy ő is elkapta a veszélyes kórt, hiszen láza nem volt, és köhögni sem köhögött. Csupán szaglása, ízlelése és hallása tompult el szinte teljesen. 

– Most már jól érzem magam, de ez még nem jelenti azt, hogy nem is fertőzök. A hallásom azonban még mindig nem tért vissza teljesen, nem tudom, hogy valaha rendbe jön-e – mondta a lány aki otthoni karanténban tölti napjait addig, amíg kétszer nem tesztelik negatívra. 

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.