Két és fél évvel a várpalotai kalapácshinta-baleset után csütörtökön megkezdődött az ügy tárgyalása. A Veszprémi Járásbíróságon a vádlottak mellett a maradandó fogyatékossal járó sérüléseket szenvedett húszéves fiú, Máthé Krisztofer is megjelent a családjával. A fiatalember a szerkezet szétesése után az üléséből kirepülve csapódott a padkába. Az orvosok először szinte semmi esélyt nem láttak a felépülésére, mára azonban csupán néhány heg a fején és a nehézkes beszéde emlékeztet a tragédiára. A korábbi életét azonban már soha nem kaphatja vissza.
Mint korábban megírtuk, a vádirat szerint az üzemeltető számos foglalkozási szabályt megszegve, köztük a karok forgatásának lassítására alkalmas fékszerkezet és a hintakarok megfelelő mechanikai biztosítása nélkül működtette a berendezést, a másik vádlott pedig a többi között a megfelelőségi tanúsítványt a mechanikai biztosítás hiányában is kiállította, bár annak tervét korábban éppen ő maga hagyta jóvá.
Az előkészítő ülésen az ügyészség másfél év felfüggesztett fogházat kért az üzemeltetőre, aki a másodrendű vádlottal egyetemben nem ismerte be a bűnösségét, nem tett vallomást és nem mondott le a tárgyaláshoz való jogáról. Így áprilisban egy hosszan tartó tárgyalássorozat veszi kezdetét.
– Megállapították, hogy az eltörött alkatrész nem abból az anyagból volt, mint amit mi megvásároltunk. Papírokkal is tudom igazolni, hogy mást kaptunk meg, mint amit rendeltünk. Ezt a nyomozás során azonban nem vizsgálták. Az egész életem tönkrement, szeretném, ha kiderülne végre az igazság – magyarázta lapunknak az elsőrendű vádlott, G. Attila, aki amiben csak tudja, támogatja Krisztofert. A negyven éve mutatványos berendezések működtetésével foglalkozó férfi védője szerint nem azok a személyek felelősek a balesetért, akik a vádlottak padján ülnek.
– Nagyon felkavaró volt. Amikor az ügyész felolvasta a baleset körülményeit, eltörött nálam a mécses. A fiam ebből még nem érzékelt sok mindent, a tanúmeghallgatás viszont már sokkal nehezebb lesz – kommentálta Máthé Dia, Krisztofer édesanyja.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.