Aktuális

Nincs mit beismernem - e szavakkal kezdte meg háromnapos vallomását Gyárfás Tamás

Bors

Létrehozva: 2020.02.11.

Mint arról korábban beszámoltunk, háromnaposra tervezi vádlotti tanúvallomását Gyárfás Tamás, melyben bizonyítani kívánja ártatlanságát.

Eredetileg négynaposra tervezték a mostani tárgyalást, amely során Portik Tamást is meghallgatták volna, ő azonban a tárgyalás kezdetén időt kért a védekezés kialakításához. "Az életemről van szó, bíró úr" - idézte Portik szavait a HVG.hu. A bíró április-májusig adott időt. Portik - akit rövid felszólalása után visszavezették a börtönbe - hozzátette: "A bűncselekményeket nem követtem el, a hanganyagot manipulálták."

Gyárfás: nincs mit beismernem, vallomást viszont kívánok tenni

"Nincs mit beismernem, vallomást viszont kívánok tenni" - e szavakkal kezdte meg vallomástételét Gyárfás Tamás, aki azt hangsúlyozza: nem volt oka megöletni Fenyő Jánost.

"Fenyő János ellen nem léptem fel agresszíven, egész életem alapján eleve kizárt. A vitáimat mindig és mindenkivel nyíltan és érvekkel alátámasztva vívtam meg. A szembenállásunk azon alapult, hogy ki vezeti a Napkelte című műsort, de miután ezt lezártuk, megbékéltünk, peres ügyeinket lezártuk" - magyarázta a vallomását írásban is benyújtó Gyárfás a bíróságon, aki a vádirat állításait három részben kívánja megcáfolni.

Gyárfás szerint Fenyő nem próbálta meg befeketíteni

Gyárfás Tamás szerint a vádirattal ellentétben Fenyő János nem próbálta a kilencvenes évek első felében befeketetíteni őt a médiában, és nem jelentek meg róla negatív hangvételű cikkek a Népszavában. Ennek bizonyítétaként bemutatta a bíróságnak az 1993-1995 között a lapban róla megjelent összes cikket.

Megyegyeztek Fenyővel, hogy nem támadják egymást

Mivel Gyárfás védelme alapvetően arra épül, hogy nem volt oka megöletni Fenyő Jánost, ezért vallomása alapvetően a kettejük kapcsolatát térképezi fel. Gyárfás a bíróság előtt arról beszélt: miután 1996 októberében a bíróság az ő javára döntött a Napkelte-vitában, megszűnt köztük az ellentét. Állítólag megegyeztek arról: nem támadják egymást.

Gyárfás Tamás egyébként a tárgyalás során azt kérte a bíróságtól, hogy mivel az őrizetbe vételekor felfokozott állapotban volt, ne az akkori kihallgatáson elhangzottakat, hanem a mostani vallomását tekintsék mérvadónak.

* * *

Cikkünk folyamatosan frissül!


 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713580215
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713580215
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól