Aktuális

Meggondolatlanul ment férjhez Borbás Marcsi

K. K.

Létrehozva: 2020.02.24.

Visszatekintve a múltjára, túl az ötvenen Borbás Marcsi már tudja, hogy rosszul döntött, amikor először állt az oltár elé. Ráadásul az esküvő előtt egy rém­álom előre jelezte boldogtalanságát.

Forrás: Life Tv

Borbás Marcsi félt­ve őrzi a magánéletét, így a párkapcsolatairól is vajmi keveset hallani. A Gasztroangyal immár a harmadik házasságában él boldogan, de egy tévéműsorban az elsőről mesélt.

Borbás Marcsi hétfő este Szulák Andreának és vendégeinek beszélt az elhamarkodott frigyéről, s arról, hogy a nagy napon miként vált valóra az egyik rémálma. 

A Life TV Nyugi, köztünk ma­rad!-ban Mar­csi elárulta, hogy az első házassága, amit egyébként nagyon fiatalon kötött, egy teljesen elhamarkodott döntés volt.

A népszerű televíziós bevallotta: nem egyszer jelent meg előtte, hogy a nagy napon eltűnik az esküvői ruhája, s noha nagyon is hisz az előjelekben, mégsem tulajdonított neki nagy jelentőséget. Hamar kiderült, hogy hiba volt, ugyanis az esküvője napján tényleg lába kélt a menyasszonyi ruhának.

Már sírva mentem be a házasságkötő terembe. Az első meggondolatlan házasságom volt – jelenti ki Borbás Marcsi, aki egyébként a második férjéhez 33 évesen ment hozzá, de annak is hamar válás lett a vége.

Krisztics Dezsőt 2002-ben a Hír TV-ben ismerte meg, aki később a televíziós műsorainak krea­tív producere is lett. Marcsi szerint a titkuk többek között abban rejlik, hogy mind­ketten tudják, mivel jár a másik hivatása, s azt tiszteletben is tartják. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146440_auto_resized.jpg
origo.hu

Nem hitt a szemének a turista, amikor kinézett a szállodai szobája ablakán, több követője hisztériás rohamot kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146664_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132093_auto_resized.png
metropol.hu

A 47 éves Emőke másfél hónap alatt 7 kilót fogyott, pedig többet eszik, mint előtte

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713612311
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713612311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27242_resized.jpg?avcount=1713612311
magyarnemzet.hu

Nem várt támogatás érkezett Orbánnak, magyar sztárok álltak a politikája mellé

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban