Levelet kaptak a gyöngyöspatai romák

Levelet kaptak a gyöngyöspatai romák

Gyöngyöspata
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 05. 16:43
Amint arról már korábban is szó esett, a falut megroppantó anyagi kártérítés helyett, oktatásban, képzésben megtestesülő jóvátételt ajánl, akár az illető élete végéig a falu önkormányzata. Levelet küldtek minden érintettnek.
Bors

Ebben a tankerületi igazgató és a falu polgármester asszonya párbeszédet, egyeztetést javasol.

Mindenekelőtt arról, hogy a helységet megroppantó, költségvetését csődbe vivő sok százmilliós kártérítés helyett az érintettek hajlandók-e másféle elégtételt elfogadni.

Például egy olyan több évre szóló, összetett képzési csomagot, amely jelentősen javítaná munkaerőpiaci esélyeiket. Ebbe a levél szerint beleértendő lehet szakképesítés megszerzése, nyelvi képzés vagy akár informatikai ismeretek elsajátítása is. Akár évekre vagy élethossziglan tartóan is.

Akár a munkaerő-piaci beilleszkedést segítő kiegészítő képzések vagy a pszichés állapot javítását szolgáló oktatás is szóba jöhet.

A polgármester és a tankerületi igazgató a levéllel elsősorban azt szeretné kipuhatolni, hogy van-e az érintettekben bármiféle hajlandóság a párbeszédre vagy kizárólag a községet megroppantó pénzbeni kártérítéshez ragaszkodnak.

A levél írói többször is hangsúlyozzák, hogy ezzel a levéllel, amihez egy külön kérdőívet is csatoltak mindenekelőtt a felek tárgyalási hajlandóságát akarják kipuhatolni.

Mi történt Gyöngyöspatán?

A gyöngyöspatai Nekcsei Demeter Általános Iskolában vizsgálta a bíróság a 2004-ben, tehát a Gyurcsány-kormány idején kezdődő oktatást. (A szegregációt Gyöngyöspatán egyébként a Fidesz-kormány szüntette meg.) A bírói testület végül arra jutott, hogy az elkülönített oktatásban részesülő 62 roma diák számára 100 millió forint kártérítést kell fizetnie a tankerületnek és a gyöngyöspatai önkormányzatnak. Emiatt akár már most behajthatnák a 100 millió forintot, csődbe juttatva ezzel a gyöngyöspatai önkormányzatot. A vizsgálatot az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány kezdeményezte. Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek Alapítvány fő támogatója Soros György szervezete a Nyílt Társadalom Alapítványok, de nemcsak ők, hanem a Norvég Civil Támogatási Alap és az Ökotárs is pénzelte. Az alapítvány számos pert indított iskolák, tankerületek és állami intézmények ellen a cigány származású diákok szegregációja miatt.

A mostani gyöngyöspatai ítélet akkor került a közérdeklődés középpontjába, amikor Orbán Viktor miniszterelnök évindító tájékoztatóján arról beszélt, hogy ha gyöngyöspatai lennék, megkérdezném, hogyan lehetséges, hogy egyesek minden munka nélkül hatalmas összeget kapnak. Hozzátette: az sincsen kibeszélve, hogy mi minősül szegregációnak. – Az biztos, hogy ez így nem maradhat – szögezte le.

A kormányfő legutóbbi rádióinterjújában pedig arról beszélt, az utóbbi évek felzárkóztatási programja sikeres volt, és a mostani ítélet ezt veri szét. Úgy nem lehet orvosolni a bajt, ha pénzt adunk a semmiért. Ha szolgáltatást adunk, az egy járható út. Szerencsétlen bírói ítélet született, ráadásul a Soros-szervezetek provokációja eredményeként indult el az eljárás – mondta a kormányfő.

Ripost

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.