A vád szerint a vádlott 2020 januárjában Szántódon, az egyik áruháznál parkolt a mozgáskorlátozottak számára kijelölt parkolóhelyen, amikor ott megjelent a hatvankilenc éves, mozgássérült sértett, aki előbb felelősségre vonta a vádlottat, hogy miért nem teszi ki a parkolóhely használatára jogosító rokkant kártyáját, majd mobiltelefonjával fényképet készített a szabálytalanul parkoló gépkocsiról.
A vádlott a történtektől indulatba jött és az áruházba igyekvő sértett után ment, akit trágár szavakkal szidalmazni kezdett, majd egy alkalommal közepes erővel arcon ütött. Az ütéstől a sértett elveszítette az egyensúlyát és a bolt bejáratánál a földre zuhant, mire a vádlott sietősen távozott a helyszínről.
A bántalmazás következtében a sértettnek ugyan könnyű sérülései keletkeztek, azonban fennállt veszélye a súlyosabb sérülés bekövetkezésének is.
A Siófoki Járásbíróság a 2020. február 6. napján megtartott tárgyaláson az ügyészi indítvánnyal egyezően állapította meg a férfi bűnösségét, akit egy év börtönbüntetésre ítélt, melynek végrehajtását két év próbaidőre felfüggesztette. Az ítéletet az ügyészség tudomásul vette.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.