Gubik Petra: Lazábban kellene élnünk

Gubik Petra: Lazábban kellene élnünk

operett
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 06. 13:30
Tajtékos dalok címmel meghökkentő, pazar revüt mutatnak be a Budapesti Operettszínház művészei. A melódiák elrepítik a nézőket az idén 100 évesBoris Vian szürreális világába.
K. Sz.

Sokunk meghatározó olvasmányai közé tartozik Boris Vian Tajtékos napok című keserédes regénye. A Kálmán Imre Teátrum új darabjában olyan, itthon eddig kevésbé ismert Vian-dalok csendülnek fel, mint a Dezertőr, Üss meg, Johnny! vagy a Mozart velünk. A szürrealistást se mellőző szövegeket többek között Györgyi Anna, Kocsis Dénes, Földes Tamás és Gubik Petra keltik életre. 

– Nekem, ami leginkább tetszik a próbafolyamatok alatt, az Vian felfogása, hogy az életet ne tudjuk soha elég komolyan és elég komolytalanul venni. Nekünk is ezt kellene megtanulnunk: lazábban élni és élvezni az életet.

Ő ezt nagyon tudta, rövid idő alatt nagyon sokat élt – vélekedett Petra a szerdai sajtótájékoztatón, amit stílusosan a Vian nevű étteremben tartottak. 

A darab rendezője, Kiss Csaba egyrészt újra együtt dolgozik feleségével, Györgyi Annával, másrészt a fiatal felnőttkori élményeit is feldolgozhatja. 

– 20 éves voltam, amikor először olvastam a könyvet, akkor Kolozsvárra jártam egyetemre. Olyan szabadság és olyan életszeretet sugárzott belőle, amire akkor nagyon nagy szükségünk volt akkoriban – utalt a rendező a Ceausescu-diktatúrára. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.