Ezért segít át a bajokon a szomorú zene

Ezért segít át a bajokon a szomorú zene

tudomány
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 05. 09:30
Depresszióssá teszi a hallgatót a szomorú zene? Első hallásra logikusnak tűnik, a valóság azonban épp ennek az ellenkezője.
H. N. Zs.

Több kutatás is vizsgálta már, hogy milyen ha­tással van a szomorú zene az érzelmekre. A tudósok 2014-ben rájöttek, hogy a szomorú zene igazából még jót is tesz az emberek érzelmi állapotának. Később egy 2019-es tanulmány azt is bebizonyította, hogy a depressziós embereknek jobb lesz a hangulatuk a szomorú daloktól. Mégis hogyan lehetséges ez?

Keserédes múltidézés

Az emberek a kedvenc dalaikhoz, zenéikhez általában valamilyen emléket társítanak. Ilyen emlék lehet egy nagy szerelem, egy családi összejövetel vagy egy közös élmény egy elvesztett hozzátartozóval. Ezek a dalok hiába melankolikusak, a hallgatójukat nosztalgikus hangulatba hozzák. A pozitív emlékek felidézése melegséggel tölti el a dal hallgatóját.

– A hangulatunk folyamatosan változik – mondta a Borsnak Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, aki szerint a zene úgy hat az ember hangulatára, hogy a hallgató elkezd befelé fordulni, és ez emlékeket, érzéseket, fantáziákat erősít fel benne.

– Ebben az a jó, hogy az ember a meg nem oldott problémákkal, konfliktusokkal, akár gyászfolyamatokkal foglalkozik. A zenehallgatás felnyitja az ember szemét, felszínre hozza az érzelmeket, így a hallgató nem söpri a szőnyeg alá a múltbeli történéseket. Persze nem mindegy, ki mit kezd ezekkel az érzésekkel. A zenehallgatás hosszú távon segíthet, hiszen ha gyakran felszínre hozza ezeket az érzéseket, akkor az egy jelzés, hogy foglalkozni kell velük, akár pszichológus bevonásával – magyarázta a szakember.

Rezonálnak a szomorú dalok

A tudósok szerint a zene által kiváltott szomorúság örömet ad, ha megfelel három kritériumnak. Ne legyen fenyegető, esztétikai­lag legyen örömteljes és múltbeli eseményeket hozzon a felszínre. Az emberek szeretnek olyan zenét hallgatni, ami tükrözi az aktuális lelkiállapotukat. Ilyenkor a szomorú dalok rezonálnak a lelkiállapottal, a dal azt az érzetet kelti, hogy van, aki velünk sorsközösséget vállal.

– A zene által újra és újra szembesül az ember az adott problémával, és minden ilyen alkalommal lehetőséget kap a belátásra. Minél többször hallgatja meg a dalt, annál többször kerül felszínre a probléma, vagyis annál nagyobb esély van rá, hogy az ember kezd valamit a kiváltott érzelemmel – mu­tatott rá a szakértő. – Egy párkapcsolat vége lehet erre jó példa. A múltidéző pillanatokban az ember fürdik a boldogságban, amiből táplálkozik. Ab­ban az esetben, ha valaki egészséges, a zenehallgatás után vissza tud helyezkedni a valóságba és onnan is képes boldogságot, örömet szerezni. A zene tulajdonképpen egy eszköz arra, hogy az ember visszautazzon a múltba és visszahozza a boldog perceket – világított rá Makai.

Könnyebbé teszi a gyász időszakát

A zene által nem csak egy párkapcsolatot gyászolhat el az ember, a zene egy haláleset feldolgozásában is segítséget nyújthat.

– Ha az ember szembesül a veszteséggel, és emiatt szomorú vagy sír, az önmagában nem probléma, ha tovább tud lendülni és ez nem hat ki a mindennapjaira. Minél többször hozza felszínre az ember a zene által az érzelmeit, an­nál könnyebb lesz feldolgozni a veszteséget – tette hozzá Makai.

A tudósok szerint a szomorú zene növeli a prolaktinszintet, ami tényleg segít megbirkózni a gyászfolyamatokkal. A test gyakorlatilag felkészíti magát egy szomorú eseményre, de a dal végén ez nem történik meg és a test megkönnyebbül.

A szex és az evés is örömet ad

Zenehallgatás során nemcsak prolaktin, hanem dopamin is felszabadul. Ez a hormon többek között az örömért és a motivá­cióért felel. A dopamin, vagyis a boldogsághormon nemcsak zenehallgatás közben szabadul fel, hanem szeretkezés és evés közben is, ráadásul ez a hormon felelős a szerelemért is.

Kapcsolódó jegyzetünk itt olvasható.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.