Aranyérmet kapott Krisztina édes figurája

Aranyérmet kapott Krisztina édes figurája

torta
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 24. 13:00
Tizenegy évvel ezelőtt amatőr hobbicukrászként gyerekeinek készítette az első tortáját a most 41 éves Kricky, azaz Podmaniczky Krisztina. Kiválóan rajzolt, a sminkesszakma is ér­dekelte, de az­tán be­le­sze­retett a cukrászkodásba, ezért egy ilyen is­ko­lába iratkozott be.
Hu-Zo

– Négyévente van Culinary Olympics, amit idén Stuttgartban rendeztek meg. Ezen elindultam, és artisztika kategóriában aranyérmet kaptam. A győztes figurám súlya körülbelül 15 kiló lehetett, ami a szállítás céljára elkészített dobozzal együtt negyven kilót is nyomhatott.

Érkeztek óriási tudású versenyzők távoli helyekről is, például Srí Lankáról, Amerikából, Tajvanról, Hongkongból, és persze szép számmal Európából is – mesélte a Borsnak Krisztina, aki a versenyművének ötletét egy fényképről vette.

– Láttam egy fotót egy koldusról, akinek a vállán láncra verve ült egy majom. Ezt túl szomorúnak tartottam, ezért átfogalmaztam viccesebbre. Az én munkám egy megöregedett po­rondmestert ábrázol egy szál al­sónadrágban, a vállán egy szabad majommal.

Az elkészítése egy hónapig tartott. Minden ehető alapanyagból, fondantból, azaz cukormasszából készült, csak a bajusz és a majom szőre lett ehető ostyából. Akár el is lehetne fogyasztani, de ehelyett kiállításokra fogom vinni.

Az aranyérem jó referencia zsűrizéshez és  tanfolyamok tartásá­hoz, de akár extrém megrendelésekhez is, legyen szó labradorról vagy kopasz macskáról, amit aztán jó kedvvel elfogyasztanak. A következő nagy verseny, amin el fogok indulni, két év múlva lesz, a luxemburgi vi­lágbajnokság.

Innen már kétszer is aranyéremmel tértem haza. Még az alakot nem tudom, de az biztos, hogy a trendek miatt nagyobb és bonyolultabb figurát fogok készíteni. Egy ilyen megmérettetésen részt venni nagyon jó, egyrészt az adrenalinlöket miatt, másrészt, mert sok ismeretséget lehet kötni – mondta Krisztina. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.