Az ötéves Izzy Slack egyik nap súlyos állapotban találta az ágyban az anyját. A nő epilepsziás rohamot kapott, és egész testében remegett. A kislánya szerencsére nem esett kétségbe, rögtön tudta, mit kell tennie, és tárcsázta a mentőket.
- Az anyukám lábai remegtek, szóval elvettem a telefonját, tárcsáztam a mentőket, és mondtam nekik, hogy a mami egyik papucsa a lábán van, a másik viszont már leesett róla. Tudtam, mit kell tennem és mondanom, mert sokat gyakoroltuk korábban. Mivel a mentő nem jött elég gyorsan, másodszor is felhívtam őket. Amikor felvették,
mondtam nekik, hogy siessenek
- magyarázta a kislány, akit később az iskolában kitüntettek az ügyességéért.
- Amikor megérkeztek a házhoz, kinyitottam nekik az ajtót, hogy meg tudják nézni az anyukámat” - tette hozzá. Izzy Slack nagyon izgatott volt, amikor az osztálytársai és a tanárai előtt kitüntették egy gravírozott medállal, amit egy lila szalagra fűztek fel.
- Nagyon büszke vagyok. Láttam anyukámat a közönségben, amikor megkaptam a díjat - mondta a kislány.
Samantha Slack, Izzy anyukája is nyilván nagyon büszke.
- Ő az én kis gyémántom,
megmentette az életemet
- mondta.
- Többször is látott már rohamot kapni. Én hozzászoktam már a rohamokhoz, de soha nem lehetünk elég óvatosak. Nem tudhatjuk, mi történik velem, ha egyedül, orvosi segítség nélkül maradnék. Sokat gyakoroltuk, mit kell csinálnia, ha azt látja, hogy a mama összeesik, remegni kezd, és képtelen felkelni.
A kislány elmondta még, hogy a mentősök nagyon kedvesek voltak vele, megmutatta nekik a teknősét is.
Az iskolában is nagyon büszkék slackre.
- Gombóc volt a torkomban, amikor meghallottam a történetet. Egészen csodálatos, hogy egy ilyen fiatal kislány ilyen határozottan tud cselekedni egy ilyen súlyos pillanatban - mondta Sally Horton, Izzy egyik tanára. - Reméljük, Izzy története önbizalommal tölti el az osztálytársait is.
Igazi kis példakép lehet számukra.
(via Mirror)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.