Úgy megkínozta gyermekét a horroranya, hogy az apa szerint jobb is, hogy meghalt

Úgy megkínozta gyermekét a horroranya, hogy az apa szerint jobb is, hogy meghalt

halálra verte
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 15. 20:00
A gyerek apja szerint jobb is, hogy meghalt a gyereke. Legalább így nem szenved már az anyja verésétől.
Bors

A 21 éves Nicole Swaint nemrég tartóztatták le: a vád nem más, mint hogy ő a felelős a saját gyereke haláláért. A kétéves fia, Joshua Swain novemberben halt meg a Georgia állambeli Sylvester városában.

A rendőrségi jelentések szerint a nő folyamatosan bántalmazta a kicsit, aki végül belehalt a folyamatos verésekbe. A gyerek apja, Josh Adams elmondta a Metro USA-nak, hogy Swain annyira kegyetlenül bánt a kicsivel amikor még élt, hogy a halála egy igazi megváltás volt. 

Nem volt jó szülő - vallotta a gyerek apja.

A teljesen magába roskadt John még nem tudja a boncolás eredményét, és a sérülések keletkezésének pontos okát. De az már biztos, hogy a hatóságok a vizsgálatok előtt már “súlyos, halált okozóknak” nevezték a sebeket, ami a gyerek testét borította. Adams azt is elmesélte, hogy elváltak a nejétől, ezért csak ritkán láthatta a kicsit. 

Nagyon nem tudok erről mit mondani, nem tudok semmit. Ő volt az egyetlen gyermekem, az egyetlen fiam.

Adams azt elmondta, hogy a gyanú szerint a fia édesanyja nagyon rosszul bánt a gyerekkel, több pletykát is hallott a bántalmazásokról. 

az emberek azt mondták: Bárcsak visszaszereznéd a fiadat. A nő csak veri és veri. Nálad biztonságban lenne - mesélte a megtört apa.

Amikor együtt volt a férfi a nejével akkor sosem történt bántalmazás a családban. Az apa szerint a verések akkor történtek amikor ők szétmentek, és a volt neje összejött a 45 éves Willie James Rhodes-szal, akit a rendőrség Joshua halálával kapcsolatban most is keres.

Rhodes, aki tettestársa volt a nőnek, egyenlőre ismeretlen helyen tartózkodik.

Swain jelenleg börtönben van Worth megyében. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.