Követői örülnek Vajna Timi boldogságának

Követői örülnek Vajna Timi boldogságának

párkapcsolat
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 28. 11:00
Feladta Andy Vajnával közös fészkét, milliárdos barátjával szórakozni jár, és gyönyörű, méregdrága Lamborghinijével szeli a főváros utcáit. Úgy tűnik, Vajna Tímea újra boldog.
uv

Vajna Tímea a napokban kiköltözött elhunyt férjével, Andy Vajnával közösen bérelt budai villájukból – számolt be róla a Bors. Elhagyta a boldog házas évek színterét, és a fájó búcsúban ismét feltűnt mellette jóképű milliárdos barátja, Zoltán, akivel mostanában lépten-nyomon együtt látni.

Ő az a sármos üzletember, aki Andy halálának évfordulóján a temetőbe is elkísérte a csinos özvegyet, és akiben annyira bízik, hogy még a férjétől örökölt Nobu étterembe is bevette üzlettársként. Timi a napokban nem­egyszer osztott meg képet sármos barátjáról, sőt legutóbbi posztjában épp pezsgővel koccintanak.

Bár csak sejteni lehet, hogy a jómódú harmincas férfi és az örökösnő között több van, mint barátság – erről a mai napig egyik fél sem nyilatkozott –, Tímea követői már kész tényként könyvelik el az új kapcsolatot, és örülnek a pár boldogságának. „Helyes fiú!”, „Illene hozzád az üzlettársad!”, „Boldogságot, családot kívánok nektek!” – üzenik Timinek, arra biztatva, hogy ne titkolja tovább a kapcsolatot. Ők is úgy gondolják, hogy kijár a boldogság a fiatal özvegynek, aki előtt még ott áll az élet.

Csinos, egyedülálló, és bár nagyon szerette volna, gyermeke sem született a hét évig tartó házasságából. 37 évesen, túl egy hosszú, fájó gyászidőszakon egy új férfi új reményt és örömöt hozhat. Valószínűleg ezzel függ össze az is, hogy bár Amerikában készül letelepedni, itthoni életét sem számolja fel teljesen: mint közeli ismerősétől megtudtuk, budai lakást akar vásárolni. Ha a luxusvillától meg is vált, a megszokott luxusról nem kellett lemondania, a ház garázsába ugyanis egy gyönyörű, mattszürke Lamborghinivel hajtott be, mielőtt átült a fiatal lovag Mercedesébe.   

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.