Egy tanulmány szerint a globális felmelegedés miatt nőhet az erőszakos bűncselekmények száma

Egy tanulmány szerint a globális felmelegedés miatt nőhet az erőszakos bűncselekmények száma

erőszak
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 16. 13:08
A klímaváltozás miatt évente akár több tízezerrel is nőhet az erőszakos bűncselekmények száma az Egyesült Államokban - erre figyelmeztettek új tanulmányukban amerikai kutatók.
MTI

 Attól függően, hogy milyen gyorsan emelkedik a hőmérséklet, akár két-három millió erőszakos bűncselekménnyel is több történhet mostantól a század végéig ahhoz képest, mintha egy nem felmelegedő világban élnénk - mondta el Ryan Harp, a boulderi Coloradói Egyetem Környezettudományi Kooperatív Kutatóintézetének kutatója, az Environmental Research Letters folyóiratban publikált tanulmány vezető szerzője.

Harp és a tanulmány társszerzője, Kris Karnauskas, az egyetem légköri és óceántudományi karának adjunktusa 2018-ban az FBI bűnügyi adatbázisát és az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) klímaadatait elemezte, kapcsolatot keresve a felmelegedés és a bűncselekmények aránya között, különösképpen a téli időszakban.

A melegebb teleken ugyanis több erőszakos bűncselekmény, bántalmazás és rablás történik, valószínűleg azért, mert a kevésbé rossz idő több alkalmat nyújt az emberek közötti interakcióra - számolt be a tanulmányról az eurekalert.org portál.

A kutatócsoport 42 klímamodell és a korábbi kutatásaikban feltárt matematikai összefüggések összekapcsolása révén próbálták meghatározni a jövőben bekövetkező bűnesetek számát. A kutatók olyan faktorokat is figyelembe vettek, amelyeket korábban nem vettek számításba, köztük a bűnözés arányának az évszakok közötti és az ország különböző régiói szerinti eltéréseit.

"Egyelőre csak a felszínt kezdtük kapargatni azzal kapcsolatban, hogyan hat a klímaváltozás az emberekre, különösen a szociális rendszerek és egészég révén.

Egy olyan jövőt látunk, ahol ezek az eredmények hatással lesznek a tervezésre és az erőforrások elosztására az egészségügyi, a bűnüldözési és igazságszolgáltatási közösségek körében is" - fogalmazott Karnauskas.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.