Agyműtétjével indokolta, hogy hat diákjával is lefeküdt a tanárnő – 18+

Agyműtétjével indokolta, hogy hat diákjával is lefeküdt a tanárnő – 18+

iskola
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 24. 19:30
Védője szerint egyetlen áldozat volt csupán az ügyben: a negyvenéves tanárnő.
Bors

Sajátos védekezés mellett döntött annak a középiskolai tanárnőnek az ügyvédje, akit azzal vádolnak: hat diákjával is lefeküdt, ráadásul az egyikkel egy szexvideót is készített. 

A New Jersey-ben élő Nicole Dufault ellen még 2015-ben emeltek vádat, a tárgyalások azonban csak most értek a célegyenesbe, miután csütörtökön a nő vádalku keretén belül bűnösnek vallotta magát három esetben. A vád szerint Dufault 2013 és 2014 között összesen hat, 14-15 év közötti diákját csábította el. Általában az iskola területén feküdt le velük, de egyikkel a kocsijában is együtt volt. 

A tanárnő ügyvédje korábban úgy nyilatkozott: “Határozottan hiszem, hogy egyetlen áldozat van csupán, és nem hat, és az az egy áldozat maga Nicole Dufault.” A védő szerint ugyanis a nő megváltozott viselkedése - és így bűnlajstroma is - arra vezethető vissza, hogy nem sokkal korábban volt egy agyműtétje, amely során egy söntöt ültettek be neki, hogy lecsapolhassák a felgyülemlett agy-gerincvelői folyadékot a koponyájából. Ez az agyműtét különösen sérülékennyé, bizonytalanná tette a tanárnőt - emiatt csábított el diákokat.

A hosszú éveken át húzódó tárgyalás a tervek szerint június 8-án zárul, ekkor szabják ki Dufault büntetését. Az már biztos, hogy a vádalku értelmében regisztrálják, mint szexuális bűnelkövetőt, valamint soha többé nem taníthat - írja a New York Post.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.