Városi legenda: Száztíz éves titkot rejt a budapesti Vörösmarty-szobor

Nemzetünk egyik legnagyobb költőjeként ünnepelte az ország Vörösmarty Mihályt, akinek elsőként Székesfehérváron emeltek szobrot. A budapestieket nagyon bántotta, hogy szeretett művészüknek nincs méltó emlékműve a városban, ennek ellenére majd fél évszázad is eltelt, mire elkészült a szobor. Az alkotás hűen tükrözi mindazt, amit a magyarok egykor a költőfejedelem iránt éreztek. Képekbe önti a Szózatot: idősek, fiatalak, gazdagok, sze­gények, családok, árvák együtt fújják a szövegét, egységként, nemzetként, amit a költő felettük ülve csendben hallgat.

Közpénzből emelték

A szobor tervezése már 1896-ban el­kezdődött. Több pályázat és pénzgyűjtő akció kellett ahhoz, hogy meglegyen a kellő pénz a remekműre. Akkoriban a szobrok jó részét közadakozásokból emelték, nem városi vagy állami pénzből. Emiatt gyakran hosszú évekbe telt, mire előteremtették a kellő forrást egy-egy műre. A Vörösmarty-szobrot annyira akarták, hogy még olyanok is részesei akartak lenni a kezdeményezésnek, akiknek nem volt miből adni. A le­genda szerint Liszkai János, aki magát „Szent Antal kenyerére szorult ungvári (a mai Ukrajna területén fekvő város) koldusnak” nevezte, egy régi pénzt, máriás húszast küldetett. Elmesélések szerint az érmét édesanyjától örökölte, és nehéz körülményei ellenére sem volt hajlandó megválni tőle. Várta a megfelelő alkalmat, úgy érezte, a budapesti Vörösmarty-szobor fontos annyira, hogy megváljon tőle. A szobor alapjára elvileg maga a király, Ferenc József öt­ezer koronát ajánlott fel, ami azonban – nem tudni, mi okból – sosem érkezett meg.

Három szobrász építette

A meghirdetett szoborpályázatra számos pályamű érkezett, de csak egy nyerhetett. A Vörösmarty Mihály-emlékmű kapcsán leggyakrabban Kallós Edét szokták megemlíteni, mint alkotót, de nem egyedül készítette el a monumentális művet, se a le­adott pályázatot. A 23 tömbből álló haraszti mészkő talapzatot Márkus Géza készítette. A carrarai márványból készült monumentális, több mint három mé­ter magas szoborcsoportot pedig Kallós és Telcs Ede közösen. Az avatás napjára díszbe öl­töztették az akkor még Gizella térnek hívott parkot és környékét. A Pesti Hírlap így írt az ün­nepségről: „a teret határoló épületekről nemzeti színű zászlók lengtek, az ablakokat szebbnél szebb drapériák díszítették. A park közepén elhelyezett, még lepellel körülvett szobor előtt arannyal szegélyezett pompás bíborbársonyból készült sátor állott, tetején a magyar koronát ábrázoló díszjelvénnyel”, ahol a főherceg és felesége, Auguszta foglalt helyet. Az egyszerű em­bereken kívül megjelentek művészek, tudósok, képviselők, főméltóságok, ott volt a költő veje, Széll Kálmán, Wekerle Sándor miniszterelnök és Andrássy Gyula belügyminiszter is.

Örök emlék marad

A város népét annyira meghatotta az adakozó koldus önzetlensége, hogy nem váltották pénzre az ezüstgarast. Helyette a Szózat vésett sorai alá helyezték. Mára már teljesen elfeketedett a pénzecske, a laikusok azt is gondolhatnák, hogy egy pimaszul odaragasztott bepiszkolódott rágógumi az. A nemrégiben elszállított, megtisztított és újra régi pompájában tündöklő szoborcsoport fehér kövezetéből messziről kitűnik a régi pénz, ami az önzetlenséget, a nemzeti összetartást szimbolizálja.