Aktuális

Két kézicsapat is összejön Mocsai Lajos unokáiból

Szabó Sándor

Létrehozva: 2019.12.08.

A korábbi kézilabda kapitány, Mocsai Lajos abban bízik, hogy unokái közül valaki megvalósíthatja a nagy álmot, azaz olimpiai bajnok kézilabdázó lesz egyszer.

A nagypapa edzőként, a női és a férfi válogatott kapitányaként mindent elért, Eb-t nyert, olimpiai és vb-ezüst­érmes volt. A Testnevelési Egyetem 65 éves rektora örömmel újságolta el a Borsnak, hogy szeptemberben megszületett Eduárd, majd októberben Mirka, így négy gyermeke – Tamás, Virginia, Dorottya, Júlia – jóvoltából már tizenegy unokájára büszke.

– Máriaremetén egymáshoz közel élünk, ezért gyakran összeül a családi tanács, és onnan tudom, hogy tizennégy unokáig meg sem akarnak állni – mesélte Mocsai, aki a kicsik egyikét sem kényszeríti majd kézilabdázásra, de persze szeretné, ha maguktól is ezt a sportágat választanák, mert így két teljes „unokacsapat” is alakulhatna.

– Szívesen edzeném is őket, ha a korom majd megengedi. A napi testmozgás előnyös kisgyermekkorban, mert a kézilabda mind a tíz ujjra alapoz, azok megmozgatása pedig gyorsítja a szellemi és fizikai fejlődést – tette hozzá.

Mocsai 1982-ben a Vasas női csapatának trénereként BEK-diadalt ünnepelhetett, máig ő Magyarország legfiatalabb mesteredzője, és a kézisek az ő vezetésével szerezték a csapatsportágak honi rangsorában – a vizes világversenyeket nem számítva – a legtöbb pontot.

Élete fontos tartópillére a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia eredményes működtetése. A rektor irodájában őrzi az 1925-ben alapított Testnevelési Egyetem eredeti zászlaját, amelynek közepén csakúgy óriási lyuk tátong, mint az 1956-os magyar forradalom lobo­góin is.

– A lyuk akkori főiskolás hallgatóink ötlete volt, és átvette tőlük az egész ország.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek