A Baptista Szeretetszolgálat idén 16. alkalommal hirdette meg a Cipősdoboz Akciót, amelynek célja ismét az volt, hogy az akcióhoz csatlakozók cipősdobozba csomagolt ajándékkal tehették szebbé a rászoruló gyerekek karácsonyát.
Az akció honlapján útmutatást adtak a csomagok elkészítéséhez, amelyeket 350 gyűjtőponton vártak, hogy még karácsony előtt eljuttathassák azokat a rászoruló gyerekeknek: nevelőotthonokban lakóknak, mélyszegénységben élőknek, nehéz sorban nevelkedőknek.
A kampány eltelt napjai alatt közel 60 ezer cipősdobozt kaptak a gyűjtőpontok az adományozóktól, s ezek nagy részét már kiosztották a rászorultaknak az ország különböző részein, de jutottak dobozok a határon túlra is, például Kárpátaljára. Az akcióhoz ismert emberek csatlakoztak.
A Baptista Szeretetszolgálat idén is útjára indította a látássérült gyerekekre fókuszáló Látható Szeretet programját is. A kampány lehetőséget biztosított ahhoz, hogy az ajándékozásra jelentkező dobozolók személyre szabott meglepetést készíthessenek. Online cipősdobozokat is lehetett vásárolni.
A 2019-es év Cipősdoboz Akciójának kampányzáróját december 19-én, csütörtökön délután a Magyar Nemzeti Múzeumban rendezték meg, ahol kétszáz gyermek kapott ajándékot és nagyszerű hangulatot, zenét és táncot varázsolt a helyszínre a Pa-Dö-Dö együttes, valamint Pál Dénes, akinek felléptek mentoráltjai is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.