Szívszaggató helyzet: a sziámi ikrek anyukájának kellene eldöntenie, melyik gyermeke élje túl a műtétet

Szívszaggató helyzet: a sziámi ikrek anyukájának kellene eldöntenie, melyik gyermeke élje túl a műtétet

döntés
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 28. 14:00
Bors

A 26 éves floridai Chelsea Torres nagyon várta már, hogy végre teherbe essen és ő is anya lehessen. 20017-ben álma végre valóra vált, ám boldogsága nem tarthatott sokáig. A vizsgálatok során ugyanis szörnyű dolgot állapítottak meg az orvosok: születendő gyermekei életképtelen sziámi ikrek.

A szakemberek azonnal abortuszt javasoltak a kismamának, ám Torres nem volt képes elvenni gyermekitől a lehetőséget az életre.

– Mindig is hittünk a lányokban, annak ellenére, hogy az orvosok azt mondták, nem fognak életben maradni. Most majdnem három évesek, és csodálatosan fejlődnek. A következő lépcsőfok az lesz, ha megtanulnak járni, de tudom, hogy ezt az akadályt is ügyesen veszik majd – mesélte boldogan az anya, aki jelenleg 23 hetes magzatát hordja a szíve alatt.

Mivel a két kislány, Callie és Carter még nagyon kicsik, és még nem voltak közösségben sem, nem fogták fel, hogy ők mások, mint a legtöbb kisgyermek. A szülők azonban folyamatos kritikáknak, rosszindulatú megjegyzéseknek vannak kitéve, bármerre is járnak a csöppségekkel. Sokan azért támadják őket, amiért nem választatják szét a sziámi ikreket.

– Egyelőre nem gondolkoztunk a műtéten. Nagyon kockázatos volna, és jelenleg remekül érzik magukat együtt – mondta az édesanya.

A gyerekek ráadásul úgy vannak összenőve, hogy csak az egyikük élné túl a műtétet. A szülőknek kéne eldönteni, melyikük éljen és melyikük haljon meg, erre pedig képtelenek.

Abigail és Brittany Hensel

A világ talán leghíresebb sziámi ikrei Abigail és Brittany Hensel 1990- március 7-én születtek. Orvosaik akkor mindössze néhány napot jósoltak nekik, ám a lányok azóta rendesen rácáfoltak a szakemberekre. A most 29 éves gyönyörű nővé érett sziámi ikrek boldogan és egészségesen élik mindennapjaikat.

– Sokan nagyon csúnyán néznek rám a botban, a tereken, és bárhol, ahova megyek. Nem értik meg, hogy nekem a legnehezebb látni azt, hogy más gyermekek boldogan szaladgálnak, de az én lányaim még nem tudnak járni – mondta az anya, aki abba bízik, hogy születendő gyermeke majd ad elég motivációt az ikreknek, hogy megtanuljanak járni.

(via)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.