Ők kapták az idei Gránit Oroszlán Példakép Díjakat

Ők kapták az idei Gránit Oroszlán Példakép Díjakat

díjátadó
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 20. 15:28
Bors

 Magyarország legnagyobb férfiközössége, a Férfiak Klubja idén már harmadjára osztotta ki a Gránit Oroszlán Példakép Díjakat. A győztesek Apa, Férfi pedagógus, Mester, Közéleti és Felelős üzletember példakép kategóriában elegáns és egyben megható gálaünnepségen vehették át az elismeréseket. A kitüntetéssel olyan férfiakat emeltek ki, akik a jövő generációit építik, akik élen járnak az értékek örökítésében, példamutatásban, nevelésben.

A New York Palace Budapest dísztermében tartott gálaünnepség fővédnöke Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, képviseletében Dr. Beneda Attila családpolitikáért felelős helyettes államtitkár volt jelen. Továbbá részt vettek még az idei öt kategória döntősei, az öttagú zsűri, a média képviselői, a korábbi döntősök és nyertesek, illetve a közel háromszáz meghívott vendég.

–  A Férfiak Klubja az egyik legnagyobb teljesítményeként értékeli, hogy a „férfiak ügyét” sikerült a társadalmi érdeklődés középpontjába vinnie, például a Gránit Oroszlán Példakép Díjak kiosztásával is, mely mára a legnívósabb elismerések közé emelkedett – mondta Bedő Imre, a díjat életre hívó Férfiak Klubja alapítója.
Az Apa kategória győztesének járó díjat Terdik János görögkatolikus szervezőlelkész, 4 gyermek édesapja kapta.
A Férfi pedagógus példaképek kategóriában Sándor Csaba Lajos, a régi székely viselet felemelője, újraértékelője lett.

A Mester példaképek kategóriában Gorove László légimentő-orvos kapta a nyertesnek járó üveg-gránit szobrocskát.
A Közéleti példaképek elismerést Szekeres Pál, olimpiai bronzérmes, háromszoros paralimpiai bajnok magyar tőr- és kardvívó, sportvezető vehette át.

A Felelős üzletember példakép címet pedig Dr. Pataki Gergely, sebész, plasztikai sebész szakorvos nyerte el.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.