Novák Katalin: gyermekvédelmi stratégiát készít a kormány

Novák Katalin: gyermekvédelmi stratégiát készít a kormány

közélet
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 19. 17:11
Bors

Jövő tavaszra elkészülhet a kormány gyermekvédelmi stratégiája – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy, a mai gyermekjogi világnap alkalmából tartott budapesti rendezvényen.

Novák Katalin az új dokumentum kidolgozásának szükségességét azzal indokolta, hogy számos új veszély leselkedik a gyerekekre, melyek tíz-húsz évvel ezelőtt még nem voltak, vagy nem voltak olyan intenzívek, mint napjainkban, illetve korábban jobban meg tudta a fiatalokat védeni ezektől a család és a helyi közösségek.

Az államtitkár az  Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány által működtetett budapesti Egyszülős Központban elmondta:  a stratégia a digitális veszélyekkel szembeni védelem mellett kiterjed egyebek mellett az örökbefogadás hatékonyabbá tételére és a nevelőszülői hálózat további erősítésére annak érdekében, hogy minden gyermek családban nőhessen fel. 

A rendezvényre különleges műsorral készültek a Snétberger Zenei Tehetség Központ növendékei, akik a múlt héten Strasbourgban léptek fel az Európa Tanácsban, a Gyermekjogok Világnapja alkalmából. Velük, Tiszabőről érkezett gyerekek is találkoztak az Egyszülős Központban.     

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.