Horror Kunszentmártonban: 19 centis pengét vágott fiába Júlia

Horror Kunszentmártonban: 19 centis pengét vágott fiába Júlia

horror
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 26. 04:05
B. B.

A pszichiátrián tartóztatták le azt a kunszentmártoni anyát, aki múlt pénteken meggyilkolta hároméves kisfiát. Mint azt a Bors megírta: a 32 éves T. Júlia pénteken csak pár percre maradt egyedül a kis Petikével és a gyerek nagymamájával. Amikor a nagyi kiment a szobából, az asszony kést ragadott, és szíven szúrta a gyermeket. A nagymama megpróbálta megmenteni unokája életét, és ölében a kisfiúval a szemközti kocsmába rohant segítségért. A helyieket sokkolta a tragédia, azóta is folyamatosan mécseseket gyújtanak a család háza előtt. Júliát és férjét, Pétert mintaszülőkként ismerték, akik jó­módban, szeretettel nevelték kisfiukat és ötéves nővérét. A szomszédok szerint Júlián valamiféle téboly lett úrrá. 

– Bekattanhatott, egyszerűen más magyarázat nincs a történtekre. A gyilkosság előtti napig minden rendben volt velük, Juli csak akkor kezdett furcsán viselkedni a gyerekével – mondták az utcabeliek.

Nem csoda, ha a nőt a fogdából a helyi Hetényi Géza kórház pszichiátriai osztályára szállították, ide érkezett előzetesbe tételére az ügyvédje és a bíró is. A Szolnoki Törvényszék közleménye szerint az asszonyt 30 napra előzetes letartóztatásba helyezték, de ezt nem rácsok mö­gött fogja tölteni, ha­nem az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben. A végzés nem végleges. Az asszony védője elsődlegesen szabadlábra helyezés, másodsorban enyhébb kényszerintézkedés elrendelése érdekében fellebbezett. A közlemény szerint a nő egy 19 centis pengehosszúságú késsel követte el a rémtettet. Az utcabeliek múlt pén­tek óta nem látják a családtago­kat. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.