Aktuális

Három éve nem ivott alkoholt, fotókkal dokumentálta fejlődését – így néz ki most

Bors

Létrehozva: 2019.11.06.

A 37 éves, csak Kenny D-ként megnevezett férfi alkoholizmusban szenvedett. Kenny három éve barátai és családja érdekében döntött úgy, hogy leszokik az alkoholról. Megfogadta, hogy az első naptól fotódokumentációt készít fejlődéséről, ugyanis környezete nem hitte el, hogy képes megtenni javulása érdekében akár csak az első lépést.

– A családom és a barátaim eleinte szkeptikusan állt a dologhoz, mivel az elmúlt néhány évben szinte rettegésben tartottam a családom, amikor részeg voltam. A leszokás első évében megtartottam magamnak a képeket – amiket eleve csak akkor készítettem, amikor valamilyen fordulóponthoz értem. Egy év után akkora volt a változás, hogy folytattam a szelfizést. Mostanra a harmadik évben járok, hogy nem ittam egy kortyot sem – magyarázta Kenny.

A férfi még a főiskola alatt kezdett el alkoholt inni, az elmúlt tíz évben pedig eljutott arra a szintre, hogy már nem tudott mértéket tartani. Leszokását végül az váltotta ki, hogy minden nap részeg volt.

– Nem is sejtettem, hogy mostanra egy teljesen új életet kapok tele örömmel, boldogsággal és szabadsággal – nyugtázta fotóit Kenny.

(via, via)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130823_auto_resized.jpg
origo.hu

Általános műveltségi kvíz: mindenkinek illik ismerni ezeket az évszámokat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27108_resized.jpg?avcount=1713266412
origo.hu

Nagy a baj: Izrael megtámadja Iránt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132857_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez a helyesírási teszt garantáltan megizzaszt: okosabb vagy, mint egy ötödikes?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132321_auto_resized.jpg
ripost.hu

Hoppá, más feleségével ebédelt a Házasság első látásra szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17129064_auto_resized.png
hirtv.hu

Menczer Tamás: Ilyet csak egy tróger csinál + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27109_resized.jpg?avcount=1713266412
origo.hu

Drámai a helyzet: napokon belül kirobbanhat a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17133727_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Még ma menj el tankolni, megint drágább lesz az üzemanyag

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17127599_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A sztárjósnő elárulta, melyik pár marad együtt Házasság első látásra végén

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/vBuKAJglqrtYE5JKhUXNdqvy-IDY6mGzEVuRlQ-w1SM/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkZWExOTUyZTM4NTQ0YmM5YThhMzIzYmM2MDk3MjAy.jpg
Botrány

Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/Ae4RZb5-5qyhiL4m4yCopGRHVFB65IgKe8GwZUU2irc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBhNDA3MDYyYjExYjQwZDdhYTY1YzhjODM0ODU3MzAw.jpg
Hullámsír

Megdöbbentő fordulat a Hableány-katasztrófájában