A kormány döntött arról, hogy nem lesz kötelező a nyelvvizsga megszerzése a felsőoktatási felvételihez - jelentette be Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón. Az egészségügyre is több tízmilliárddal jut több pénz – írja az origo.
Egyértelművé tette a kormány, hogy a hatályos törvények alapján áll, így a 2020-as elfogadott költségvetés Budapestet érintő részei nem változnak – mondta Gulyás Gergely.Persze a kormány nem boldog azzal a politikával kapcsolatban, amit a fővárosi vezetés képvisel, minden meg nem valósuló beruházást sajnál, de a főváros demokratikusan megválasztott vezetésével együtt kell dolgozni a fejlesztéseken - tette hozzá. A Miniszterelnökség vezetője közölte, hogy a Fővárosi Védelmi Bizottság vezetője nem Karácsony Gergely lesz és a BKK sem fog megszűnni. Gulyás Gergely az egészségügyet érintően elmondta, hogy jelenleg is több CT van, mint kerület. Bízik benne, hogy a nyitott kérdésekre választ kapnak majd a fővárostól.
Nem kell a felvételihez a kötelező nyelvvizsga
A kormány döntött arról, hogynem lesz kötelező a nyelvvizsga megszerzése a felsőoktatási felvételihez.Bár korábban minden érdekképviselet támogatta a kormány lépését, de most azt kérték változtasson a kabinet. Szólt arról is, hogy a fiatalok nyelvtudása Magyarországon továbbra sem jó, ezért több intézkedést hozott a kormány, így többek között az ingyenes kéthetes külföldi nyelvi tanfolyam biztosítása. Gulyás elmondta, hogy a kormány egyelőre elhalasztotta a kötelező nyelvvizsga bevezetését.
A kormány az egészségbiztosítási alapot 34 milliárd forinttal megemelte- jelentette be Gulyás. Mindennek révén több fontos gyógyszer lesz elérhető, főleg a daganatos betegségek esetében – tette hozzá.
Gulyás szólt arról is, hogy változik a közbeszerzési törvény.
Gulyás: Eddig fedésben dolgoztak a román ügynökök
– A török elnöki látogatásról azt mondta, hogy Magyarország arra törekszik, hogy minden nagyhatalommal jó viszonyt ápoljon.Nagy gondot jelentene, ha a többmilliós törökországi menekültellátás veszélybe kerülne –tette hozzá. Gulyás elmondta, hogy Magyarország minden nagyhatalommal partneri viszonyra törekszik, és ebbe beleillik a mostani látogatás is.
Gulyás Gergely azon kérdésre, miszerint Fekete-Győr András egy román elnökjelöltnek kampányolt, azt mondta, hogy a román ügynökök eddig fedésben dolgoztak, de ez egy új jelenség. Gulyás Gergely egy másik kérdésre kijelentette, szerinteeddig a magyar politikának voltak konszenzusos elemei, de az hogy valaki egy súlyos korrupciós ügybe keveredett román elnökjelöltet támogat az RMDSZ-el szemben, az megalapozottá teszi a Fekete-Győr Andrást érintő kijelentésemet.
A látszatra sem ad az ellenzék
– A Miniszterelnökség vezetője az új fővárosi vezetésről azt mondta, hogy a fővárosi cégek felügyelőbizottságaiban és egyéb bizottságaiban nem biztosították az ellenzéknek az arányos képviselet elvét.Az ellenzék kisebbségből sokmindent mondott, de ennek az ellenkezőjét teszik, és még a látszatra sem adtak –mondta a miniszter. Ugyanazok jöttek vissza Budapest élére, akik egyszer már tönkre tették a várost, de reméljük, a főpolgármester képes lesz uralni ezt a társaságot – mondta Gulyás Gergely.
– Karácsony nem nyilvánított véleményt a szuperkórház jövőjéről, csak az újbudai városvezető nyilatkozott a kórház ellen – mondta Gulyás.Természetesen, ha egységes álláspontra jutnak a kerületek és a főváros, akkor a beérkezett véleményt figyelembe veszi a kabinet. Nehéz úgy egészségügyi fejlesztéseket véghezvinni, ha egy szuperkórház felépítését nem támogatják –mondta Gulyás. Világos álláspontokat szeretnénk ez ügyben kapni, és ezt követően tud a kabinet dönteni – tette hozzá. Senkinek az akaratával szemben nem akarunk fejleszteni.
Várhelyi Olivéré a bővítési portfólió
– A Miniszterelnökség vezetője kijelentette, az EU mindig arra törekedett, hogy az unióval szomszédos országokkal is korrekt kapcsolatot ápoljon. Nyilvánvaló, hogy a biztosok a szerződések szerint az unió egészének az érdekeit képviselik, de ne legyünk álszentek, mivel az országok arra törekednek, hogy minél fontosabb portfóliójuk legyen, mert abból az országunknak sem származik hátránya – mondta Gulyás Gergely.Várhelyi Olivér a bővítés- és szomszédságpolitikáért felel majd, és ebben nincsen semmi változás –tette hozzá.
Jöhet a második gazdaságvédelmi akcióterv
Gulyás Gergely lehetőséget adna a Fővárosi Közgyűlésnek, hogy válasszon Szent István és Lukács György közül. Számomra teljesen érthetetlen ez a hezitálás – tette hozzá. Nem lenne rossz döntés, ha bizonyos nemzeti ünnepek központi rendezvénye a vidéki városokban lenne, mindez nem lenne ördögtől való – mondta a miniszter.
Az újabb gazdaságvédelmi akciótervről azt mondta Gulyás, hogy a korábbi intézkedéseket nagymértékben segítik a korábbi lépések. Szükség lesz egy második gazdaságvédelmi akciótervre, amiről az Országgyűlés a jövő év első felében dönthet - tette hozzá. A jövő év első felében tovább bővülhet a családtámogatási rendszer, és az ehhez szükséges törvényeket is a következő év első felében fogadhatják el – mondta Gulyás Gergely.
Ez rontja a főváros hitelességét
Gulyás Gergely egy másik kérdésre azt mondta, hogy minden budapesti beruházás esetében ahhoz alkalmazkodnak, hogy azt támogassa a főváros.Természetesen nagyban rontja a főváros hitelességét a jövőbeni rendezvények esetében, ha visszamondják az atlétikai világbajnokság megrendezését –mondta Gulyás. A tervezett múzeumi negyedről azt mondta, hogyha teljesen sikerülne megvalósítani, akkor az Európában is párját ritkítaná. A Nemzeti Galéria megépítése tette volna teljessé, de ha azt a főváros nem akarja, akkor nem fog megépülni – mondta a miniszter.
A kórházi pontozási rendszeren is változtatni kellene a finanszírozás javítása miatt
A Miniszterelnökség vezetője szólt arról is, hogy óvatosnak kell lenni az euró bevezetésével kapcsolatban.Ha túl nagy a különbség a csatlakozó állam életszínvonala és a többi tagország között, annak nagy hátránya lehet, és belpolitikai problémákhoz is vezet -hívta fel a figyelmet Gulyás. Elmondta azt is, hogy Magyarország esetében azért isproblémás a visegrádi országokhoz való hasonlítás, mivel ők 2002-2010 között jelentősen tudtak növekedni, míg hazánk esetében a balliberális kormányzás jelentős visszaesést hozott, és éppen csak sikerült megmenekülni az államcsődtől.2006-07-ben míg Magyarországon nulla százalékos bővülés volt, addig több visegrádi országban 7-9 százalék – emlékeztetett Gulyás.
A kórházak finanszírozásán változtatni kell, ha nem változtatunk az egyes kórházakra irányadó pontozáson, akkor nem lesz változás a következő években sem – mondta Gulyás.Mindez nem olyan egyszerű, ahogyan azt sokan gondolják, mert az onkológia és a szívsebészet jól van finanszírozva, míg a traumatológia csak hiányt termel –hívta fel a figyelmet a miniszter. Úgy látja, a különféle csoportok között kell egyensúlyt teremteni.
Karácsony nem beszélt a korrupciómentes Budapestről
Gulyás Gergely egy másik kérdésre közölte, sok esetben azzal vádolják a kormányt, hogy túlságosan sokat foglalkozik a migráció veszélyeivel, de a jövőben is fel fogják hívni a veszélyeket a bevándorlás veszélyeire.
Karácsony Gergely nem hozta szóba a korrupciómentes Budapest kérdését a kormányülésen –mondta egy másik kérdésre Gulyás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.