Gera Marináé az első magyar Emmy-díj

Gera Marináé az első magyar Emmy-díj

Emmy-díj
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 26. 11:29
Óriási magyar filmes sikernek örülhetünk. Az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciók díjátadóján Gera Marina lett a legjobb színésznő.
Bors

Gera Marina elnyerte a Nemzetközi Emmy-díjat – korábban nem jelöltek magyar színésznőt a rangos elismerésre. Ahogy arról korábban is beszámoltunk, a televíziós Oscarként is emlegetett Nemzetközi Emmy-díjra jelölték Gera Marina színésznőt a tavaly a legjobb európai tévéfilm díjával kitüntetett Örök tél főszerepéért, Bergendy Péter Trezor című filmje pedig a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriájában kapott jelölést. 

Mindkét film producere Lajos Tamás, forgatókönyvírója pedig Köbli Norbert – írja az Origo.

A Nemzetközi Emmy-díj 47 éves története során először volt magyar jelölt a televíziós Oscarként emlegetett elismerés nomináltjai között, s rögtön két kategóriában – s bár a legjobb tévéfilm/minisorozat négyes mezőnyéből végül nem a Trezor, hanem az ausztrál Safe Harbour került ki győztesen, a magyar (televíziós) filmgyártásnak sikerült a bravúr:

Gera Marina lett az idei gála legjobb színésznője, aki Szász Attila és Köbli Norbert Örök tél című filmjében nyújtott fantasztikus alakításával érdemelte ki az elismerést.

A második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetek által málenkij robotra Gulag- és Gupvi-táborokba hurcolt több százezer áldozatnak elemi erővel, felkavaróan, mégis felemelően emléket állító Örök tél eddig is mintegy kéttucatnyi díjat gyűjtött be, így például tavaly a legjobb európai tévéfilm, a Prix Europa-díjat, de a film rendezőjét, Szász Attilát az A-kategóriás montreali filmfesztiválon is jutalmazták, illetve a Tiburon Nemzetközi Filmfesztiválon Szász és Köbli Norbert a legjobb forgatókönyvíró, Gera Marina a legjobb színésznő, Nagy András pedig a legjobb operatőr díját kapta.

Most pedig a legrangosabb televíziós díjjal bővült Gera Marina és az Örök tél "díjgyűjteménye".

Persze a siker a teljes magyar filmszakmáé is. Erről már a jelölés után így nyilatkozott az Origónak Lajos Tamás, az Örök tél és a Trezor producere: 

– Az eddig elnyert díjak és a Nemzetközi Emmy-jelölések ténye önmagában óriási visszaigazolás, hogy az a folyamat, ami a magyar mozgóképszakmában az elmúlt évtizedben elkezdődött, és most még jobban egybevág a szakpolitika és a kormánybiztos úr elképzeléseivel, az minőségi, a közönség számára átélhető produkciókat eredményez.

Díjözönt kapott a magyar film

Az Örök tél bemutatása óta 31 díjat zsebelt be, forgatókönyvírója Köbli Norbert, rendezője Szász Attila, producere Lajos Tamás, operatőre pedig Nagy András. A Tiburon Filmfesztiválon Szász és Köbli a legjobb forgatókönyvíró, Gera Marina a legjobb színésznő, Nagy András pedig a legjobb operatőr díját kapta. A produkció a legjobb európai tévéfilmnek járó díjat is elnyerte a Prix Europa filmes és tévés seregszemlén tavaly Berlinben.

Orbán Viktor is gratulált Gera Marina Emmy-díjához

Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán gratulált Gera Marinának és az Örök tél teljes stábjának az Emmy-díj megnyeréséhez.

Kísért a múlt

Gera Marina szerelemgyerekként született 1984-ben Szegeden. Biológiai apjával nem tartják a kapcsolatot. Nevelőapját tartja édesapjának. – Ezért érzem úgy, hogy sokkal többet kell tennem ahhoz, hogy ugyanúgy értékeljenek, mint másokat. Az Örök tél volt a lehetőségem, hogy a magyar filmes térképre elhelyezzem magam, és nem akartam elrontani. Dédapám sokat mesélt nekem kis­lány­koromban a zord hadifogságáról. Filmbeli karakterem nemcsak áldozat, hanem úgy hallgat, hogy közben nem tűr. Nem vagyok termék. Mindig vártam erre a szakmai sikerre – mondta a színésznő Veiszer Alinda vendégeként a szlovákiai Patria Rádióban múlt szombaton.

Káel Csaba, a magyar mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztos az MTI-nek pedig úgy nyilatkozott: 

– Az elismerés az egész magyar szakmának szól. 

A távirati irodának eljuttatott közleményében a kormánybiztos azt írta, hogy 

– Gratulálok Gera Marinának a kiváló díjnyertes alakításért és az alkotóknak, Köbli Norbert forgatókönyvírónak, Szász Attila rendezőnek, Nagy András operatőrnek, Lajos Tamás producernek és a stábnak! Büszke vagyok arra, hogy a hazai televíziós filmgyártás jelentős nemzetközi díjat nyert, és magyar alkotók vannak reflektorfényben egy saját történelmünket a világ számára bemutató történettel.

Fontosnak tartom, hogy a televíziós formátumokat tovább erősítsük, minőségi és közönséget vonzó sikeres alkotások szülessenek. Remélem, hogy ez a rangos díj a hazai alkotók szemében emeli a tévéfilmek presztízsét és jobbnál jobb tévés témákkal fognak pályázni.

Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást ebben a rangos nemzetközi televíziós versenyben, amelyen az Egyesült Államokon kívül készült legjobb televíziós produkciókat ismerik el.

A másik magyar jelölt, a legjobb tévés minisorozat kategóriában indult Trezor című tévéfilm nem kapott díjat. Mindkét mű forgatókönyvét Köbli Norbert írta, és mindkettő producere Lajos Tamás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.