Aktuális

Fenyő-gyilkosság: Háromnapos védőbeszédre készül Gyárfás Tamás

Bors

Létrehozva: 2019.11.13.

Huszonegy évvel a gyilkosság után, tegnap ültették a vádlottak padjára a Fenyő János médiavállalkozó megöletésével vádolt Gyárfás Tamást. A sportelnök a Borsnak elmondta: örül, hogy lezárhatja az életét beárnyékoló ügyet.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Hatalmas médiaérdeklődés mellett, kamerák és fényképezők kereszttüzében érkezett a Fővárosi Törvényszék előkészítő ülésére ügyvédje társaságában tegnap délelőtt Gyárfás Tamás. Az 1998-as Fenyő-gyilkosság ügyében felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel megvádolt sportvezető egy órán keresztül ismertette vallomását, a bűnösségét tagadta, a vádakat pedig abszurdnak nevezte.

Szitává lőtték a vállalkozót

1998. február 11-én, nem sokkal este fél hat után Fenyő autójával egy piros lámpánál várakozott a budapesti Margit körút és Margit utca sarkán. Éppen telefonon beszélt, amikor Jozef Rohác kiugrott a mögötte haladó autóból, és a kezében lévő, hangtompítóval felszerelt géppisztolyból az anyósülés felőli ablakon keresztül közvetlen közelről szitává lőtte a vállalkozót. A gyilkost végül csak 2017-ben ítélték el jogerősen életfogytig tartó börtönre.

Titkos hangfelvételek

Az ügyész a vádiratban ki­fejtette, hogy Fenyő és Gyárfás között az 1990-es évek elején üzleti, elszámolási viták, hatalmi harcok zajlottak. A vita az MTV reggeli műsoráról, a Nap-keltéről szólt. Fenyő ugyanis meg akarta szerezni azt.

Gyárfás ezt nem cáfolta, de nyomatékosította, hogy végül az addig szembenálló felek ügyvédei írásban megállapodást kötöttek, hogy valamennyi, a közöttük álló peres ügyet megszüntetik. Gyárfás azt is hangsúlyozta: a józan ész ellen szól, hogy ezek után bárkinek kiszolgáltassa magát, bárkit felbéreljen arra, hogy Fenyő János ellen erőszakkal fellépjen. Mint mondta: ő mindenkori csatáit ér­vekkel és nem erőszakkal vívta. 
A vád azonban úgy szól, hogy Gyárfás Tamás elhatározta, megöleti riválisát. Előbb Tasnádi Pétert bízta meg azzal, hogy tizenkétmillió forintért végezzen Fenyő Jánossal. Tasnádi ebből hatmilliót meg is kapott, de nem teljesítette a megbízást, ezután fordult Gyárfás Tamás Portikhoz. A vádhatóság ötvenkét tanúval, okiratokkal, szakértőkkel és főként a Portik és Gyárfás közti, Portik által titokban rögzített hangfelvételekkel kívánja bizonyítani a vádlott bűnösségét.

Lezárná az ügyet

Gyárfás Tamás a bíróság folyosóján a sajtó rendelkezésére állt, de a tárgyaláson nem engedte, hogy felvétel készüljön róla.

– Nem akartam, hogy a családom, a gyermekeim és a szeretteim a vádlottak padján lássanak, ami – még hogyha ártatlanul is kell ráülni – egyfajta szégyenpadnak minősül. Nem optimális helyzet ott ülni – magyarázta az ülés után Gyárfás, aki megpróbálja ennek is a jó oldalát nézni.

– Húsz éve lebeg körülöttem sötét árnyékként a Fenyő-gyilkosság ügye. Ha már így alakult, egyszer és mindenkorra szeretném végre tisztázni magam, ezért egy megváltásként tekintek az egyébként abszurd eljárásra – tette hozzá a hetvenéves férfi.

Befejezték a háborút

Fenyő közismerten számos emberrel hadban állt, de a nyilvánosság előtt csak Gyárfással háborúzott.

– Tizenhat hónappal a halála előtt egy sajtóbálon kezet fogtunk és békét kötöttünk, minden egyes peres ügyet megszüntettünk, a csatánk pedig ezzel lezárult. Nem állt érdekemben őt megöletni – szögezte le a Borsnak Gyárfás, aki szerint az összesen 515 perc hosszúságú, 2003–2004-ben készült felvételeken 3551 kihagyás, illetve számtalan nem érthető részlet van, ezért nem lehet alkalmas bizonyítéknak tekinteni. Sőt  szerinte a hangszalagok éppen őt igazolják. Az ügyészség feltételezését abszurdnak nevezte, s mint mondta, az ő karakterétől távol áll az erőszak.

Ünnepelt manöken volt a felesége

A sértetti oldal jogi képviselője tegnap megjelent a tárgyaláson, ám kérdéseinkre nem kívánt válaszolni. Fenyő János felesége a népszerű modell, Kristyán Judit volt, aki a gyilkosság után a gyermekeivel külföldre költözött. Már bő tíz éve új szerelme volt, amikor a hatóságoktól átvette volt férje vérrel átitatott kabátját. Kristyán az Elite magazinnak korábban azt mondta: örökre hálás lesz új párjának, hogy kihúzta a gödörből. A korábban ünnepelt manöken egy kis svájci faluban, visszavonultan él. Sütő Enikő fiatalon lett Kristyán Judit barátnője. Sütő a Story magazinnak korábban arról beszélt, hogy a mai napig tartják a kapcsolatot. Mint mondta: az özvegynek már mindegy, hogy kiderül-e, ki bujtotta fel férje gyilkosát. Mondván, igazságot úgysem az emberek fognak szolgáltatni.

– Pont akkor nem lehet hallani, amikor elkezdeném mondani, hogy az állításai­ból egy szó sem igaz. A szakértő szerint is manipulálták. Őszintén sajnálom, hogy Fenyő meghalt. Utóbb megtudtam, hogy nála a későbbi együttműködésünk is felmerült – mondta.

Ugyan a Nemzetközi Úszószövetségben fontos szerepet betöltő Gyárfásnak gyakran kell külföldre utaznia, az elmúlt időszakban szinte minden idejét a tárgyalásra való felkészülésre szentelte. Régi cikkekért könyvtárba járt és a szalagokat is többször végighallgatta.

– Volt olyan tanú, aki számomra érthetetlen módon abszurd vallomást tett, de összességében senkiben nem csalódtam, sokan kiállnak mellettem – mondta.

Zamecsnik Péter, Gyárfás Tamás ügyvédje az előkészítő ülésen több ismert ember tanúkénti meghallgatását indítványozta, emellett kérte a hangfelvételek kirekesztését a bizonyítékok kö­zül. A következő tárgyalási napokat jövő februárra tűzték ki. ­Gyárfás ígérete szerint három napig fog beszélni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147564_auto_resized.jpg
origo.hu

Minden eddiginél rejtélyesebb építményt találtak Franciaországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27251_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Felesége nélkül utazott el a Házasság első látásra sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147511_auto_resized.png
metropol.hu

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147221_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nahát, egy merő örömhír ez a TISZA-lista – nagyon köszönjük, Magyar Péter úr!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139242_auto_resized.jpg
ripost.hu

50 hullócsillag ragyog az égen - erre a három csillagjegyre köszönt rá a szerelem

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17147011_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Tapintható a feszültség a sajtóban – Putyin megtudta, kinek a fegyvere végezte ki az emberét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27256_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Felismerhetetlenre csúfította magát Margot Robbie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141894_auto_resized.jpg
travelo.hu

Hamarosan ennél az elbűvölő olasz tónál is fizetnünk kell, ha látni akarjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713629411
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713629411
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27244_resized.jpg?avcount=1713629411
magyarnemzet.hu

Juszt alpári húzása, ezúttal Orbánnal piszkoskodott, de csúnya vége lett

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/PxjZ9F2sPI70UqFWvnitCE7p84fuU_mHHfmFiePqQUg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhNzIzM2QxZGE3MzQyYjA4MzI5ODU5YzQ2ODUxOTEy.jpg
Segítség

"Elvesztettük a reményt" - Nincs menekvés a szili romházból, mégis ott élnek Erzsébeték - Fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/2_G2BbD5rJO973e3CnrEbJU5Jx3bR5d0dE5sVBumpx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzdhNDcwZTVhMzk4OTQyNzNiYWM0MDQ3MzY2M2VhODVl.jpg
Botrány

A Karácsony vezette Városházán landolhattak a Hídpénz-botrány lenyúlt milliói