Egész Debrecen gyászolja a hajnalban halálra gázolt férfit

Egész Debrecen gyászolja a hajnalban halálra gázolt férfit

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 14. 13:11
Bors

A rendőrség nagy erőkkel keresi azt a személyt, aki csütörtök hajnalban 4 óra 30 perc körül, egyelőre tisztázatlan körülmények között elgázolt Debrecenben, a Rákóczi utca és Csapó utca kereszteződésében egy gyalogost, majd elhajtott a helyszínről.

haon.hu úgy értesült, hogy a város szinte már ikonikussá vált hajléktalan, „bólogatós” Attila az áldozat, aki  az évek alatt szinte a városkép részévé vált.

– Debrecen legnépszerűbb Attilája hosszú évek óta része a belváros életének. Ha nincs ott, már szinte hiányzik. Ha nem lenne, ki kéne találni – írta róla korábban Debreceni Képeslapok nevű blog.

A férfi azért kapta a "bólogatós" jelzőt, mert gyakran zenét hallgatva sétált az utcákon, közben ritmusra bólogatott. Ez vált a legfőbb ismertetőjelévé.

A rendőrség tájékoztatása szerint az áldozat olyan súlyosan sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítását követően meghalt. A gázoló illetve annak forgalmi rendszáma ismeretlen. A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy akinek bármilyen információja van a balesetről, vagy szemtanúi voltak a gázolásnak, jelentkezzenek a a Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (Debrecen, Sámsoni út 149. szám), vagy telefonon tegyenek bejelentést a Telefontanú ingyenesen hívható, 06-80-555-111-es számán, illetve a központi segélyhívón. A bejelentő személyét a rendőrség mindig bizalmasan kezeli!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.