160 milliós hegedűt loptak el Lajkó Félixtől

160 milliós hegedűt loptak el Lajkó Félixtől

hangszer
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 05. 10:30
Bors

Ízléstelen módon éppen mindenszentek napján, temetőlátogatás közben lopták el Lajkó Félix vagyont érő hegedűjét a szerbiai, vajdasági Péterrévén. A világhírű zenész a temető melletti utcában parkolt az autójával, abból emelték el a hangszert.

A rendőrséget rögtön értesítette. Az esetről elsőként beszámoló vajdasági Magyar Szónak a hegedűvirtuóz a  nyomozás érdekeire hivatkozva nem akart beszélni a részletekről, de azt elmondta, hogy többektől is hallotta, hogy a temetők környékén pórul jártak. Voltak, akik korábbi esetekről, mások a napokban történtekről számoltak be neki. A belgrádi szerb média szerint az 1800-as években készült hegedű értéke félmillió euró, azaz 164 millió forint. A Domenico Montano márkájú hangszer igen ritka.

– Bízom a rendőrség munkájában, és hogy a hegedű előkerül – mondta a 44 éves hegedűművész.

A Bors megkeresésére a zenész menedzsere azt mondta: nem kívánnak többet nyilatkozni a témában.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.