Rámehet az egészségünk
Egyszerű az oka, hogy miért ősszel üti fel a fejét a penész. A fűtési szezon elindulásával egyre nagyobb a különbség a kinti és a benti hőmérséklet között. Ez kedvez a páralecsapódásnak, ami pedig kiváló táptalaj a rosszindulatú betolakodó, a penész számára. Szerencsére nem nehéz felfedezni, látszik a falon és szaga is van. Ha ezeket már tapasztalja, azonnal tenni kell ellene, mert a jelenléte kifejezetten egészségromboló. Allergiákra hajlamosít, irritálja a nyálkahártyát, legyengült immunrendszer esetén betegségeket válthat ki, vagy súlyosbíthatja a meglévőket. Különösen a légzőszervi betegségekben, például asztmában szenvedőknek veszélyes, de súlyos tüdőbetegségeket is előidézhet.
A magyar lakosság negyede érzékeny a penészre – hívja fel a Bors figyelmét Nékám Kristóf allergológus.
– Önmagában is tud légúti allergiás megbetegedéseket okozni a penész. Az egyik gond vele, szemben a pollennel, hogy nem feltétlenül vesszük észre, mert annyira pici. A másik, hogy mindenütt előfordul a természetben. Megbújik a rothadó leveleken, a házban sokszor a tapéta vagy faliszőnyeg mögött, de a fapadló alatt is előfordulhat. Fontos a megelőzés, mivel asztmás tüneteket tud kiváltani, de bőrkiütés is jelentkezhet miatta – mondta az allergológus.
A fekete méreg a szervezetnek
A legrosszindulatúbb élősködő a fekete penész, ami a legerősebb mérgek egyikét termeli. Ez az agresszív gombafaj mikrotoxinokat választ ki a spórákon keresztül. Az emiatt jelentkező tünetek listája igen hosszú: fejfájást, halláskárosodást, krónikus köhögést, de akár személyiségzavart is kiválthat. A legkisebb mennyiségben is mérgező, toxinja idegrendszeri károsodást, akár halált okozhat. Elsősorban nyirkos helyeken tenyészik, mint a fürdő, a konyha vagy a pince. Ahhoz, hogy leszámoljunk az ellenséggel, nem árt, ha először alaposan kiismerjük. A penész egy gomba, ami spórák útján terjed a levegőben, így bárhol előfordulhat. Ennek elkerüléséhez legfontosabb a pára csökkentése. Ezt elérhetjük jó szellőztetéssel, és ha a falakat nem takarjuk, fedjük be. Régi házaknál gondot jelenthet a szigetelés hiánya is, aminek pótlásával tudjuk kezelni a párásodást.
1. A fa nyílászárók a műanyag, szellőzőrács nélküli ablakokkal szemben általában megfelelő szellőzést, lélegzést nyújtanak a lakás belterének. Műanyag ablakoknál javasolt külön szellőző beépítése.
2. Használjunk párátlanító, páramentesítő berendezéseket! Ezek akár napi több liter vizet is ki tudnak vonni a légtér levegőjéből, ezzel is csökkentve a penészedés esélyét.
3. Ne hagyjuk, hogy 15-16 foknál hidegebb legyen az otthonunkban! Így kevésbé alakulhat ki páralecsapódással járó hőingadozás.
4. Nagyobb felújításkor fontos a jó minôségû szigetelések kialakítása. Ezzel párhuzamosan szükség van megfelelő és rendszeres szellőztetésre is, ami szellőztetőrendszer segítségével is történhet.
A festéken sok múlik
Ha már penészes a fal, első lépésként mossa le a felületet! Mindenképpen nedvesen, a száraz dörzsölés ugyanis csak elősegíti a gombák terjedését. Második lépésként a felületet fertőtlenítse például gomba- és algaölő szerrel. Ezután érdemes huszonnégy órát várni, aminek elteltével a felület festhetővé válik. Ehhez lehetôleg gombaölő falfesték vagy gombásodásgátló beltéri festék javasolt, hogy csírájában fojtsuk el a penész terjedését. Kültérre is olyan vakolatot, festéket használjunk, amely extra védelmet biztosít a penészesedéssel szemben. Amennyiben nem figyelünk oda, milyen anyagokkal újítják fel a falainkat, újra penészesek lesznek, és algásodnak majd. Ha szakszerű a kivitelezés, a falfelületek hosszú évekig ellenállók lehetnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.