Városi legenda – BMW benzintankjában szöktek át a berlini falon

Városi legenda – BMW benzintankjában szöktek át a berlini falon

Berlin
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 24. 10:30
A világ alighanem legfurfangosabb szöktetését hajtotta végre egy fiatal autómérnök, aki egy mini BMW-t alakított át, hogy átjuttassa barátját Nyugat-Berlinbe. Összesen kilenc ember jutott át az apró kocsival.
R.K.

Az NDK hadserege 1961. augusztus 13-án hajnalban húzta fel a Kelet- és Nyugat-Berlint elválasztó szögesdrótot, amit néhány napon belül áthatolhatatlan fal váltott fel, és majdnem három évtizedre kettészakította a német fővárost. A gazdagabb nyugati részt a franciák, az angolok és az amerikaiak, a szegényebb keletit a szovjetek ellenőrizték. A betonból épült és védelmi zónákkal ellátott fal szűk három évtizedig képzett határzárat a német fővárosban, számos fennakadást okozott, többek között az áramellátásban és a személyszállításban is. Az átjárásra keveseknek volt csak lehetőségük, aki pedig szökni próbált, arra gyakran a biztos halál vált.

Alig másfél méter széles

A berlini fal családokat, barátokat szakított el egymástól. Az autószerelőként dolgozó Klaus-Günter Jacobi is érintett volt. Szerencséjére ő már három évvel a fal építése előtt, 1958-ban elköltözött Berlin nyugati felébe, ám barátja, Manfred Koster nem volt ilyen szerencsés, a keleti oldalon ra­gadt, elvágva a családjától. Koster megkérte Jacobit, próbálja meg átjuttatni, bármilyen kockázatos is. A jó barát igent mondott, és különös tervet eszelt ki: elhatározta, hogy átépíti a kétszemélyes és a mindössze 2,3 méter hosszú és 1,4 méter széles BMW Isettáját, és abban fogja átcsempészni Kostert. Mindez lehetetlen feladatnak tűnt. Nemcsak az autó pici mérete, hanem a keresőkutyák miatt is, akik az őröknek segítettek a keresésben, és még a járművek alját is átnézték egy tükör se­gítségével.

Mindent kiszerelt belőle

Az autószerelő begurult kis­autójával a Reinickendorf kerületben lévő műhelyébe, majd nekilátott a munkálatoknak. Nyílást vágott az üléstámla mögötti részen, megemelte a kalaptartót, búcsút mondott a pótkeréknek, ahogy a fűtést és a légszűrőt is kiszerelte. A tankot is átalakította: a 13 literes benzintartályt kétliteresre cserélte, pont, amennyi egy úthoz elegendő. Ezekkel a módosításokkal pedig egyembernyi helyet teremtett a motor mellett. A sikeres szökést 1964. május 23-án hajtották végre, nem sokkal az éjféli zárás előtt. Jacobi trükkjével összesen kilenc ember jutott át a berlini fal nyugati oldalára.

Budapesten forgatták

A történtekről a BMW nemrégiben egy néhány perces rövidfilmet készített, bemutatva nemcsak a feszültséggel teli eseményeket, hanem azt is, pontosan hogyan kellett átalakítani az autót, hogy ennyi hely legyen ben­ne. Persze ez a BMW-nek nem rossz reklám – de nekünk sem. Érdekesség, hogy a Small Escape, azaz a Mini szökés című rövidfilmet teljes egészében Budapesten forgatták, a Kodály körönd például tisztán kivehető a felvételeken. A lassan nyolcvanadik évét betöltő Jacobi jelenleg idegenvezetőként dolgozik a berlini The Wall Mú­zeumban, ahol a legendás Isettát is meg lehet tekinteni.

Ha ötlete van vagy témát javasol, írjon! Várjuk levelét erre az e-mail címre: [email protected]. Rovatunk következő anyagát hétfőn olvashatja

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.