Aktuális

Szőlőkóstolót tepert le az őr

H. N. Zs.

Létrehozva: 2019.10.05.

Három szem szőlő – egy biztonsági őr úgy érezte, ennyi kóstolót sem engedélyezhet a vásárlónak. Az éber fogdmegember tehát a tettek mezejére lépett.

Botrányos jelenet szemtanúi lehettek csütörtökön egy fővárosi üzlet vásárlói.

– A zöldségespult felől kiabálást hallottunk – mondta a Borsnak Fábián Lili, aki közvetlen közelről nézte végig a történéseket. – Egy biztonsági őr ordibált egy idős bácsival, hogy milyen alapon kóstolgatja a szőlőt. A bácsi mondta, hogy csak meg akart győződni róla, elég édes-e a gyümölcs, és még két fürtöt betett a korábbi háromhoz. Mivel a bácsi nem akart az őrrel hátramenni, az tolni kezdte őt. A szőlő a földre borult, a bácsi megbotlott és elesett, a biztonsági őr pedig rajta landolt. A bácsi az esés után fájlalta a hátát, de senki nem jött, hogy rendezzék az esetet – tette hozzá a szemtanú.

Lapunk kíváncsi volt rá: vajon az áru megkóstolása sért-e valamilyen jogszabályt.

– Ez olyan területe a vásárlásnak, amit a magánjog nem szabályoz – mondta a Borsnak dr. Kiss-Benedek Damarisz, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogásza. – Teljesen természetes, hogy egy üzletben a termékeket szeretnék kipróbálni a fogyasztók, mi­előtt megvásárolják. Az üzletszabályzatban rögzítik, hogy az adott üzlet a termék kipróbálása területén – főleg az élelmiszerek kapcsán – mit enged meg a fogyasztóknak, és mit nem. Abban az esetben, ha a cég semmiképp sem akar teret engedni ennek a szokásnak, tájékoztatnia kell a fogyasztókat. Ilyenkor a cég a saját termékét védi, illetve elkerüli az esetleges konfliktusokat. Ha mégis ilyen történik, panasszal lehet élni a vállalkozás felé – magyarázza a szakember. Egy másik jogi szakértő lapunknak úgy fogalmazott: mivel egy ilyen kóstolás nem éri el a szabálysértés értékhatárát és a társadalomra sem veszélyes, nem lehet szabálysértésként kezelni. Megkerestük az érintett áruházat, ahol közölték: az ügy kivizsgálása folyamatban van.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194002_auto_resized.jpg
origo.hu

Leengedtek egy kötelet a titokzatos tengeri üreg mélyére; hihetetlen, mit találtak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193394_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Félelmetes lépésre szánta el magát Putyin: bármikor elindulhat a nukleáris hadgyakorlat az ukrán határon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715013614
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715013614
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715013614
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715013614
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/qYCz1Dg2gMn1pAjWIIg0vY-AYYhyswRJ29WclA5cKv8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZlYWI0NzY0MTE2ZjQyN2M5Yjk5MmYzNDg0NWIxMTg3.jpg
Tragédia

Szalántai hármas tragédia: szerelmével együtt babájukat is halálba vitte luxusautójával a magyar sportoló?

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/nf00lsDY_Td-NI2TLtcv8RXVhly2poNk5CI8GarTXJw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzBkMTBmZGIyNjVjNzQ1YjE4Mzk1MWU0N2Y5MTZlNjdi.jpg
Cirkuszi baleset

"Hajszál híján minket ütött agyon az oszlop" - egy szemtanú drámai beszámolója a hétvégi cirkuszi balesetről