Aktuális

Nagy bejelentést tett Berki Krisztián: íme a teljes programja

Bors

Létrehozva: 2019.10.02.

A főpolgármesterségért harcba szálló izomceleb az ATV reggeli műsorában ismertette teljes programját, ami nyolc pontból áll.

Berki Krisztián nem sokat árut el idáig a programjáról, szerda reggel viszont megtörte a csendet az ATV reggeli műsorában. A programismertetés előtt azonban még válaszolt arra a kérdésre, mennyire tartja keménynek az idei kampányt.

„Nem tudom, hogy mennyire kemény a kampány, hiszen én korábban nem indultam választásokon. Én nem érzem annak. Azt érzem, hogy különböző emberek nem tartják be, amiket ígérnek és ezzel hiteltelenek lesznek és alkalmatlanok. Ezért mondom például Karácsony Gergelyre, hogy alkalmatlan és testnevelésből felmentett. Ugyanez igaz Puzsér Róbertre is. Mindenki nyugodjon meg, hogy független vagyok, így egyik pártot sem vezetem” – mondta, miután kitért a programjára.

Berki programja nyolc pontból, áll már csak azért is, mert Budapest nyolc betűből áll.

Lássuk tehát ezt a nyolc pontot!

1. bérház program: miután Berki zuglói látogatása során embertelen körülményeket tapasztalt, eldöntötte, hogy a régi bérházakat minden kerületben le kell bontani és könnyűszerkezetes házakat kell felhúzni. Azt még nem tudja pontosan, ez hány házat, és lakót jelent, de azt kiemelte, hogy a VI. kerületben jobb a helyzet.

2. ingyenes közösségi közlekedés: erről Berki már augusztus 13-án beszélt, első programismertető sajtótájékoztatóján. Akkor ingyenes közösségi közlekedést, parkolási reformot és a mozgáskorlátozottak közlekedésének megkönnyítését ígérte.

3. ingyenes wifi: Berki ingyenes wifit biztosítana főváros szerte, leginkább azért, hogy a fiatalok folyamatos kapcsolatban legyenek a szüleikkel, barátaikkal.

4. az adópolitika megreformálása: a jelenlegi 2%-ról 1%-ra csökkentené az iparűzési adót, hogy visszavándoroljanak azok a cégek, akik elhagyták a fővárost.

5. parkosítás: több parkot ígér a fővárosban. Annak ellenére, hogy a zuglói fatelepítése nem sikerült túl jól, saját bevallása szerint.

6. egészségügyi fejlesztések: tömeges rekreációs tevékenységet szorgalmaz, hogy mindenki egészségesebben éljen. Ez egy hosszú folyamat, de Berki szerint mindenképp megéri.

7. szociális rendszer megreformálása: a hajléktalanok visszavezetése a társadalomba.

„Nem lehet az, hogy még egy ember kikerüljön az utcára” – mondta Berki.

8. fejlesztések a turizmusban: mindenki számára elfogadható bulinegyed kialakítása a fővárosban, a nyílászárók megerősítése, hogy ne szűrődjön be a zaj és ne zavarja a lakókat.

Berki egyébként tegnap Karácsony Gergely jó barátjának, a szexbotrányba keveredett Wittinghoff Tamásnak üzent. Azt találta ki, hogy sofőrjével potencianövelőt küld Budaörs szexbotrányba keveredett városvezetőjének.

(Ripost)

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek