Kiütötték a tolvajt, elmaradt a per

Kiütötték a tolvajt, elmaradt a per

furcsa
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 09. 10:30
Veszélyes „foglalkozás” mások meglopása, ezt most már az a tolvaj is tudja, aki a kórházban kötött ki a bírósági tárgyaló helyett. A férfi kalandos körülmények között bukott le, egy buszsofőr és a járat utasai eredtek a nyomába.
B. B. A.

A 22 éves átányi fiatalember egy menetrend szerinti járattal utazott hazafelé. Amikor leszállt a buszról, a vezető segítségét kérte, hogy adja ki neki a busz csomagteréből a bőröndjét. A sofőr így is tett, de egy belső hang azt súgta neki: valami nincs rendben. Ezért a többi utastól megkérdezte, nem az egyiküké volt-e a kék színű poggyász. A megérzés jó volt, az egyik utas ugyanis jelezte: övé a csomag.

Amint ez kiderült, a buszvezető kérdezősködött az utasok között, nem tudja-e valaki, hol lakik a tolvaj. Mázlija volt a bőröndjétől megfosztott utasnak, volt ugyanis, aki ismerte a férfit. A buszvezető néhány utassal karöltve ment a házához, hogy visszakövetelje a bőröndöt. Hála a talpraesett vezetőnek, meglett az ellopott táska, benne a ruhákkal, de néhány értékes holminak időközben lába kélt. 

Nem ma kezdte a 22 éves tolvaj. A Hevesi Járási Ügyészség lopás vétsége miatt akarta bíróság elég állítani a férfit, de mivel súlyos sérülésekkel a sürgősségin volt éppen, így nem tudták bevinni.

A sebesüléseket azután szerezte, miután egy lopott sportcipőben sétált az utcán, pechére azonban akitől ellopta, felismerte a lábbeliket rajta, és annyira dühbe gurult, hogy agyba-főbe verte. A  férfi agyrázkódással került kórházba, bántalmazója ellen közben garázdaság vétsége miatt indult büntetőeljárás. A vádlott már felépült, a járásbíróság egy év fogházra ítélte a bőröndlopásért. A cipőlopás miatt még folyamatban van a büntetőeljárás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.