Kettős rendőrhalál: négy és fél éve vár bocsánatkérésre a két család

Kettős rendőrhalál: négy és fél éve vár bocsánatkérésre a két család

baleset
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 19. 09:30
A végzetes tragédia idején még édesanyja hasában volt Gergely gyermeke, aki ma már négyéves is elmúlt. A kisfiú csak képekről ismeri az apját.
Bors

Ugyan tegnapra már az ítélethirdetést is beharangozták, a több mint négy és fél évvel ezelőtti, két fiatal rendőr halálával járó Üllői úti baleset ügyében még most sem hoztak verdiktet. A tragédián a hozzátartozók érthetően képtelenek túllépni, főként, hogy a részegen, jogosítvány nélkül vezető, s az ütközés után segítségnyújtás nélkül elhajtó K. Gergely elszámoltatása továbbra is várat ma­gára.

Ahogyan arról korábban be­számoltunk, 2015. február 7-én éjszaka Budapesten egy figyelmetlenül balra kanyarodó Opel Corsa nekiütközött egy rendőrautónak, ami ettől megpördült, és egy taxinak csapódott. A balesetben a 22 éves Windt Bálint őrmester és a 36 esztendős De­mecs Gergely törzsőrmester életét vesztette. A vádirat szerint a rendőrök 136–139 kilométeres sebességgel haladtak.

Kiderült: éppen egy gyanús autós nyomába akartak eredni, a megkülönböztető jelzést pedig az ütközés előtt még nem kapcsolták be. Az eljárás maratoni hosszúra nyúlik, a bírónő – ahogyan tegnap is – többször visszadobta a szakértők véleményét. Most a műszaki véleményben felfedezett ellentmondá­sok miatt napolta el a tárgyalást. A kispesti bíróság épületébe vállvetve léptek be az elhunyt rendőrök szülei. Ahogy eddig mindig, úgy most is megpróbáltak szembenézni a tragédiájuk okozójával.

– Egyszer sem vett rólunk tudomást az eljárás során. Sem tőlem, sem a másik apukától nem kért bocsánatot azóta sem. Pedig szabad emberként mászkál, bármikor megtehetné. Láthatóan most is vígan érkezett, a bejáratnál röhögcsélt – fakadt ki a Borsnak a kocsit vezető rendőr édesapja, Demecs László.

gallery_element_1999670]

– Az egész eljárás egy cirkusz, nem tudok rá mit mondani! Nem értjük, hogy mit kell eddig „szakérteni”. A családunkat teljesen tönkretette, szétzilálta ez az egész – tette hozzá könnyes szemmel a megtört apa. Az ütközés idején az egyik áldozat élettársa várandós volt, ô is ellátogatott a bíróságra, reménykedett, hogy végre valóban ítélet születik.

– A lelkünknek adna egy kis megnyugvást, ha legalább 8–10 évre elítélnék. A gyermekünk májusban volt négyéves. Tudja, hogy az édesapja rendőrként szolgált, a képekről felismeri. Azt is tudja, hogy elhunyt, de a szörnyű részletekhez még túl kicsi – mondta a Borsnak az asszony.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.