Hogy mi? 42 településen megszűnt a televíziós szolgáltatás, mert négy hajléktalan kábeleket lopott

Hogy mi? 42 településen megszűnt a televíziós szolgáltatás, mert négy hajléktalan kábeleket lopott

hajléktalan
PUBLIKÁLÁS: 2019. október 11. 14:39
Salgótarjánban lopott informatikai kábelt négy hajléktalan, ezzel hatalmas galibát okoztak.
Bors

A Balassagyarmati Járási Ügyészség közérdekű üzem működésének megzavarása miatt emelt vádat négy férfival szemben, akik Salgótarjánban informatikai kábeleket loptak, ezzel 42 településen szüntették meg időszakosan a szolgáltatást. 

A vád szerint mind a négy elkövető hajléktalan volt, magukat alkalmi munkákból tartották fenn. Az egyik salgótarjáni vádlott tudomással bírt arról, hogy a városban egy nyitott szerelőaknában különböző kábelek futnak, és egy közös italozás alkalmával kialakult beszélgetés során felvetette társainak, hogy azok eltulajdonításából pénzhez tudnának jutni.

2018. május 18-án a négy férfi ittas állapotban elment a szerelőaknához, amibe ketten lemásztak, 400 méter kábelt elvágtak és azokat társaiknak kiadogatták. A kábeleket az út mentén lepakolták, és folytatták az italozást, majd hárman távoztak az elkövetés helyéről, egyik társuk azonban a helyszínen elaludt, őt az üzemzavar észlelése miatt a szolgáltató odaérkező munkatársai találták meg.

A vádlottak által megrongált és ellopni kívánt vezetéket a szolgáltató informatikai rendszer működése érdekében telepítette, az a salgótarjáni és a pilinyi központi fejállomás között volt hivatott az összeköttetést biztosítani. A kábelek elvágása következtében 42 településen 2486 előfizető, köztük önkormányzatok, iskolák, óvodák és orvosi rendelők maradtak telefon-, internet- és kábeltévé-szolgáltatás nélkül.

A vádlottak miatt a kábelhálózatot két és fél kilométeres szakaszon ki kellett cserélni, ennek helyreállítási költsége közel 1 800 000 forint volt.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség a vádlottakkal szemben felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását, valamint a helyreállítási költség megtérítésére kötelezésüket indítványozta vádiratában.

ugyeszseg.hu

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.